Kezdőlap Hírek Vízi hulladékok. A lágy műanyag jelenti a legnagyobb veszélyt
No menu items!

Vízi hulladékok. A lágy műanyag jelenti a legnagyobb veszélyt

A léggömbök vagy léggömbdarabok jelentik a legveszélyesebb műanyaghulladékot a tengeri madarakra nézve, mivel a lenyelésük 32-szer nagyobb eséllyel okozza az állatok halálát, mint a kemény műanyaghulladékok elfogyasztása – állapították meg ausztrál kutatók.

A Tasmaniai Egyetem és az ausztrál kormány tudományos ügynökségének munkatársai 51 fajból származó 1733 tengeri madár tetemét vizsgálták meg, és minden harmadik állat gyomrában a tengerből felevett műanyaghulladékot találtak.

A Scientific Reports című folyóiratban publikált tanulmány szerint mindössze egyetlen műanyagszemét lenyelése 20 százalékkal, kilenc darabé 50 százalékkal növeli egy tengeri madár halálozási kockázatát, míg 93 műanyagtöredék elfogyasztása az állat biztos halálát okozza.

Noha a kemény műanyagok teszik ki az állatok által lenyelt tengeri hulladékok döntő részét, a szakemberek szerint ezek mégis jóval kisebb eséllyel okozzák az állatok halálát, mint a lágy műanyagok.

Lauren Roman

A kutatást vezető Lauren Roman szerint a léggömbök vagy léggömbdarabok lenyelése okozta csaknem minden ötödik általuk megvizsgált madár halálát.

“Az általunk tanulmányozott madarak esetében a gyomor-bél traktus elzáródása volt a vezető halálok, ezt követték az elzáródások okozta fertőzések vagy egyéb komplikációk” – mondta a szakember.

Hozzátette: “annak ellenére, hogy a madarak gyomrában talált hulladékok mindössze 5 százaléka volt lágy műanyag, mégis ezek okozták a halálozások több mint 40 százalékát“.

“Úgy tűnik, hogy míg a kemény műanyagdarabok gyorsan keresztülhaladnak a bélrendszeren, addig a lágyak felhalmozódnak és halálos kimenetelű elzáródásokat okoznak” – mondta Roman, hozzátéve, hogy noha a léggömbökhöz hasonló lágy műanyagok veszélyesebbek, mindenfajta műanyaghulladék halálos fenyegetést jelent a tengeri madarakra.

A kutatók szerint évente több mint hatmillió tonna hulladék kerül a világ óceánjaiba, ennek 80 százaléka műanyag.

A műanyagszemét évente egymillió tengeri madár és 100 ezernél is több tengeri emlős halálát okozza. A teknősök, bálnák és tengeri madarak tápláléknak nézik a műanyaghulladékot, vagy beleakadnak, ami fájdalmas sérülésekhez vagy akár a halálukhoz is vezethet.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.