Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitott New York, csökkent az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitott New York, csökkent az olaj ára

Folytatódott az árfolyamok lemorzsolódása kedden a New York-i tőzsdéken.

Lényeges piacbefolyásoló hír nem érkezett. Meghiúsultak azok a remények, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi disputa hamarosan megegyezéssel zárul, és nem lelkesítette fel a piacot különösebben, hogy a foglalkoztatási helyzet kedvezően alakul.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,02 százalékkal emelkedtt, az S&P 500 viszont 0,11 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,09  százalékkal állt keddi záróértéke alatt a kereskedés első perceiben.

Kedden árnyalatnyi gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,05 százalékkal, az S&P 500 0,11 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,02 százalékkal csökkent.

Az olajpiacon mérsékelten csökkentek a jegyzések a globális konjunktúra gyengülésétől való félelem és az amerikai olajkészletek váratlanul nagy emelkedése, és a termelés várható növekedése miatt. Az amerikai olajkészletek a március 1-jén végződött héten 7,3 millió hordóval 451,5 millió hordóra nőttek, míg az elemzők csak 1,2 millió hordós növekedést vártak.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 41 centtel 56,11 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 5 centtel, 65,81 dollárra süllyedt.

A dollár erősödött. Az euró kora délután 1,1305 dollár körül forgott a reggeli 1,1319 dollárral szemben.

Az arany ára ötheti mélypontja közelébe süllyedt a dollár erősödése és a globális tőkepiac fellendülése következtében, ami csökkentette az aranynak mint befektetési eszköznek a vonzerejét. A befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások fejleményeit várják. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1285,41 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,1 százalékkal alacsonyabban, mint előző este. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.