Hirdetés
Kezdőlap Hírek Nőtt a kormányzati szektor hiánya tavaly
No menu items!

Nőtt a kormányzati szektor hiánya tavaly

A kormányzati szektor eredményszemléletű uniós módszertannal számolt hiánya az előzetes adatok szerint 934 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt 2018-ban. Az egyenleg 2017-hez képest 90 milliárd forinttal romlott, GDP-arányosan változatlan maradt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A negyedik negyedévben 626 milliárd forint volt a deficit, a GDP 5,8 százaléka, 52 milliárd forinttal, 1,0 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál.

A kormányzati szektor bevételei 2018-ban 1461 milliárd forinttal, 8,5 százalékkal növekedtek és 18 617 milliárd forintot tettek ki. A kiadások 1551 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal, 19 551 milliárd forintra nőttek. A bevételek között az áfabevételek és az uniós támogatásokat is tartalmazó egyéb bevételek nőttek a legnagyobb mértékben, a kiadások között a beruházások emelkedtek a legnagyobb ütemben.

Az adatokat a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló szabályoknak megfelelően jelentette a KSH az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak.

A bevételek között 503 milliárd  forinttal (13,9 százalék) emelkedett az áfabevétel. A jövedelemadó-bevételek 72 milliárd forinttal (2,5 százalékkal) nőttek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 243 milliárd forinttal (5,0 százalékkal) növekedtek. Az egyéb bevételek, főként az uniós támogatások jelentős emelkedése következtében 335 milliárd forinttal, 13,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A kiadások 1551 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal nőttek. A kifizetett munkavállalói jövedelem 238 milliárd forinttal (5,7 százalék), a pénzbeni társadalmi juttatások 218 milliárd forinttal  (4,7 százalék) nőttek az előző éviekhez képest. A beruházási kiadások 693 milliárd forinttal (39,7 százalék), az egyéb kiadások pedig 435 milliárd forinttal (13,3 százalék) növekedtek. A folyó termelőfelhasználás 32 milliárd forinttal (1,1 százalék) csökkent. A kormányzati szektor kamatkiadásai lényegében nem változtak.

Az EDP-jelentés adatai szerint tavaly az önkormányzatok 254,4 milliárd forint többlettel zártak, ami ebben az évben várhatóan 368,3 milliárd forint deficitbe fordul. A prognózis szerint ugyanakkor a központi költségvetés eredményszemléletű hiánya a tavalyi 1361,2 milliárd forintról 362,7 milliárd forinttal 998,5 milliárd forintra csökken.

A jelentés 42 073 milliárd forint nominális GDP-vel számol, ami 1,5 százalékkal nagyobb az előző EDP-jelentésben prognosztizált 41 469 milliárd forintnál. Az idei évre 45 448 milliárd forint GDP-t prognosztizál a jelentés, ami 8,0 százalékos nominális növekedést mutat.

A friss EDP-jelentés 824,7 milliárd forint államháztartási hiánnyal számol erre az évre és az esztendő végére 31 431,8 milliárd forint államadósságot vár, ami GDP-arányosan 1,8, illetve 69,2 százaléknak felel meg.

A kormányzati szektor adóssága – az MNB adatai szerint – 2018 végén 29 807 milliárd forint, a GDP 70,8 százaléka volt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...