Kezdőlap Hírek Kereskedelmi háború - Megállapodást sürget a kínai elnök
No menu items!

Kereskedelmi háború – Megállapodást sürget a kínai elnök

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások gyors lezárását sürgette Hszi Csin-ping kínai elnök Donald Trump amerikai elnöknek eljuttatott üzenetében – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Liu Ho

A kereskedelmi tárgyalások kilencedik fordulójára Washingtonba érkező kínai delegáció vezetője, Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes csütörtökön Donald Trumppal tárgyalt, amikor átadta neki a kínai elnök üzenetét. Hszi szerint az elmúlt időszakban a két ország tárgyalófelei jelentős előrelépést értek el a kereskedelmi megállapodás tartalmát illető egyeztetéseken, éppen ezért reméli, hogy a küldöttségek a kölcsönös tisztelet talaján, egymás érdekeit és szempontjait figyelembe véve, minél előbb le tudják majd zárni a tárgyalásokat.

Liu Ho eredményesnek nevezte a Washingtonban zajló megbeszélések első két napját, hangsúlyozva, hogy mind a megállapodás szövegezését, mind pedig egyéb fontos kérdéseket tekintve sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek. Úgy fogalmazott: igyekeznek minél előbb lezárni a tárgyalásokat a két ország kapcsolatainak “egészséges és kiegyensúlyozott” fejlődésének érdekében.

A tárgyalásokat Trump elnök is bizakodóan értékelte, és elmondta: akár négy héten belül aláírhatják a megállapodást Kínával. A Hszinhua beszámolója szerint az amerikai elnök külön köszönetet mondott Hszi Csin-pingnek azért, amiért Washington korábbi kérésének eleget téve, május 1-jétől Kína szigorúbb felügyelet alá vonja a fentanil nevű fájdalomcsillapító szert Kínában. Az amerikaiak korábban rendszeresen bírálták Pekinget a fentanillal kapcsolatban, úgy vélték ugyanis, hogy a Kínából érkező import súlyosbítja az Egyesült Államokban az ópiátfüggőség okozta krízishelyzetet, melynek eddig több ezren váltak az áldozatává. A szigorításról szóló döntést a hét elején jelentették be Kínában, napokkal a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulója előtt.

Az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője, Robert Lighthizer kevésbé derűlátóan nyilatkozott csütörtökön, amikor elmondta: lényeges kérdésekben – egyebek mellett a pótvámok, a kikényszerített technológiai transzferek kínai gyakorlata, a csúcstechnológiai cégek állami támogatása és a szellemi tulajdon tiszteletben tartása – még mindig nem sikerült megállapodni. Az amerikai kereskedelmi főképviselő azonban hangsúlyozta: sokkal gyorsabb előrehaladást értek el, mint amire eredetileg számítottak.

Az amerikai-kínai tárgyalások pénteken is folytatódnak, Liu Ho pedig a korábbi tervekkel ellentétben tovább marad Washingtonban, hogy részt vehessen az egyeztetéseken.

A fentanillal kapcsolatban hozott döntésen túl a kínai kormány más módokon is igyekezett enyhíteni a tárgyalások légkörét. A hét elején például bejelentették: továbbra is fenntartják a gépjárművekre kivetett különadók felfüggesztését. Peking ezen kívül megnövelte az amerikai mezőgazdasági termékek, köztük a szója importját. Trump elnök egyik fő problémája az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokat illetően ugyanis a két ország közti jelentős kereskedelmi deficit, vagyis, hogy az Egyesült Államokba érkező kínai import értéke jóval meghaladja a Kínába exportált amerikai áruk értékét. (MTI)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hirdetés

Hírek

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.