Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők figyelme főleg a sorjázó vállalati gyorsjelentésekre irányul. 

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 20 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 32 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 11 ponttal eshet a nyitásban.

A New York-i tőzsdén kedden ismét történelmi rekordon zárt a Nasdaq Composite és az S&P 500-as mutató, miután a vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő első negyedéves beszámolójában több vállalat, köztük a Twitter. A részvénypiacokat támogatta az olajárak emelkedése is.

Európában sok nagyvállalat teszi közzé gyorsjelentését szerdán, köztük a Heineken, a Michelin és az Akzo Nobel. Az alaphangot megadta a Crédit Suisse, Svájc második legnagyobb bankja, amely a tőzsdenyitás előtt nyilvánosságra hozott beszámolójában a vártnál nagyobb, 749 millió frankos nyereségről adott számot.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt csökkentek az indexek szerdán. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,36 százalékkal 540,63 pontra esett.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,33 százalékos mínuszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,94 százalékos pluszban zárt. A nap veszteseként a dél-koreai Kospi 0,91 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve, a befektetők rá se hederítettek az export támogatását célzó kormányzati intézkedésekre, miután a világ egyik legnagyobb csipgyártója, az amerikai Texas Instruments jelezte, hogy a félvezetők iránti kereslet gyengülésére számít a következő negyedévekben.

A sanghaji tőzsde irányadó indexe 0,33 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,60 százalékos veszteségben állt közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül. A kínai részvényárfolyamokat lefelé húzzák az amiatti aggodalmak, hogy a pekingi vezetés visszafoghatja a gazdaság élénkítését célzó lépéseit a vártnál nagyobb első negyedéves növekedés láttán.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken azon jelzések közepette, hogy a világpiaci kínálat megfelelő marad. A hét első két napján idei csúcsra jártak az árak, miután az Egyesült Államok tovább szorított az iráni olajiparra nehezedő nyomáson.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,46 százalékos mínuszban, 74,17 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,51 százalékos veszteségben, 65,96 dolláron forgott szerda reggel fél nyolckor.

Kedden emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,85 százalékkal, 7523,07 pontra, a frankfurti DAX-index 0,11 százalékkal, 12 235,51 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,20 százalékkal, 5591,69 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,23 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,27 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,13 százalékkal kapaszkodott feljebb.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.