Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön a csalódást keltő vállalati hírek nyomán.

A londoni b mutató 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,25 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,33 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,15 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,31 százalékkal esett.

A nap vesztesei az építőipari ágazat vállalatai voltak, az árfolyamuk mozgását tükröző alindex 0,96 százalékos mínuszban zárt. Nagy-Britannia harmadik legnagyobb építőipari vállalata, a Taylor Wimpey több mint 5 százalékot veszített értékéből arra hírre, hogy 2015 óta Londonban 20 százalékkal esett vissza a lakásértékesítések száma, az árak pedig hétéves mélypontra csökkentek.

A Nokia mobil távközlési hálózati berendezésgyártó és szolgáltató finn vállalat 9 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést a helsinki tőzsdén, miután a várt pozitív helyett negatív üzemi eredményt jelentett az első negyedévre.

A Barclays, amelynek első negyedéves nyeresége 10 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál,  3,6 százalékos mínuszban zárt. Az UBS svájci bank a vártnál nagyobb, 1,14 milliárd dolláros nyereséget jelentett az első negyedévről, árfolyama 1,2 százalékkal ugrott meg.

A Deutsche Bank árfolyama 1,5 százalékkal, a Commerzbanké pedig 2,3 százalékkal került lejjebb arra a hírre, hogy az egyesülés lehetőségéről folytatott tárgyalásokat csütörtökön eredmény nélkül zárták le.

Kútba esett a második és a harmadik legnagyobb brit kiskereskedelmi cég, a Sainsbury és az Asda egyesülése is, a brit versenyfelügyelet megvétózta az ügyletet a fogyasztók védelmében. A Sainsbury árfolyama közel 4,7 százalékkal csúszott lejjebb.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,51 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as index 0,13 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,37 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,51 százalékos pluszban, 74,95 dolláron, a WTI pedig 0,12 százalékos veszteségben, 65,81 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,09 százalékkal, 1280,60 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1138 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,13 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.
Hirdetés

Hírek

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás