Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Ismét veszteséges a Tesla 
No menu items!

Ismét veszteséges a Tesla 

Egy nyereséges félév után az első negyedévben ismét veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Tesla.

Az elektromos autó gyártó társaság szerda este közölte, hogy az év első három hónapját 702 millió dollár veszteséggel zárta. Noha az árbevétel az egy évvel korábbi 3,4 milliárd dollárról 4,54 milliárd dollárra nőtt, a megelőző negyedévhez képest 37 százalékkal csökkent.

A Model 3 értékesítése, amelyhez a társaság nagy reményeket fűz, egyelőre veszteséges volt, és a társaság csak az év közepe felé számít nyereségre. A Tesla azzal magyarázza a veszteséget, hogy a megrendelt gépkocsik kiszállítása a negyedév végén még folyamatban volt, és a bevételt csak a második negyedévben lehet elszámolni. Az első negyedévi kiszállítások legalább fele az utolsó tíz napban történt meg..

A Tesla egyelőre csak Kaliforniában gyártja a Model 3 típust.Elon Musk, a társaság vezérigazgatója “az általa eddig megélt legnagyobb logisztikai problémának” nevezte a szállítási nehézségeket.

A Tesla az idén 360-400 ezer kocsi értékesítésével számol, és ha ősszel megindul a termelés a kínai gyárban, ez a szám elérheti az 500 ezret.

A Tesla márciusban törlesztette 900 millió dollár esedékes adósságát, és készpénzállománya három hónap alatt 3,7 milliárdról 2,2 milliárd dollárra apadt. Musk egy elemzői értekezleten eléggé nyíltan beszélt egy tőkebevonásról, noha mindeddig azt hangoztatta, hogy a cégnek nincs szüksége erre. A következő nagyobb összeg visszafizetése novemberben esedékes, a vállalatnak 500 millió dollárt kell törlesztenie.

A Reuters által megkérdezett amerikai brókercégek szerint a Tesla 1-3 milliárd dollárt kíván szerezni a piacról.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.