Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kormánytámogatás - Háromezer új munkahely 43 milliárd forintból
No menu items!

Kormánytámogatás – Háromezer új munkahely 43 milliárd forintból

Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel – írja a Világgazdaság.

A lap ismerteti: az idei szerződésekkel 3079 új munkahely létrejöttét támogatják az adófizetők.

Tavaly a teljes évben 86,6 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium hazai székhelyű, ám zömében külföldi gyökerű termelő, szolgáltató cégek beruházásaira, ezzel 8761 új munkahely létrejöttét támogatta.

Az egy munkahelyre jutó támogatás tavaly még 9,88 millió forint volt, az idén 14 millió forint.

A növekedést az idén a hazai cégeknek nyújtott támogatások húzzák, nem a betelepülőké – mutat rá cikkében a lap.

A legnagyobb támogatást a Mol Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi poliolüzeme kapta, a 172 munkahelyet teremtő projektet az állam 11,7 milliárd forinttal segítette.

A támogatott cégek között ugyanakkor túlsúlyban vannak az autóipari beszállítók. Példaként említik a Rehau Automotive Kft. alkatrészgyártó üzemének kapacitásbővítését és a GS Yuasa Magyarorzság Kft. lítiumion akkumulátorok fejlesztésére és gyártására indított projektjét.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.