Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Erste: 20 milliárd forint osztalék, újraválasztott bankvezér
No menu items!

Erste: 20 milliárd forint osztalék, újraválasztott bankvezér

Az Erste Bank Hungary idén 20 milliárd forint osztalékot fizet tulajdonosainak, erről döntött a pénzintézet közgyűlése, amely újabb 5 évre megválasztotta a bank elnök-vezérigazgatójának Jelasity Radovánt.

A hitelintézet közölte: az eredményt javító kockázati tartalék visszaírások és egyéb egyszeri tételek jelentős csökkenése mellett is a megelőző évinél 2,1 százalékkal nagyobb, 61 milliárd forint feletti adózás előtti eredménnyel zárta a múlt évet a nemzetközi számviteli szabványok  (IFRS) alapján készült konszolidált mérlegbeszámoló szeri

A bank mérlegfőösszege 2018 végén 2564 milliárd forintot tett ki, ami 15 százalékkal haladja meg az előző évit. Az ügyfélhitelek nettó állománya 14,8 százalékkal 1290 milliárd forintra, a betétállomány 12,3 százalékkal 1730 milliárd forintra nőtt.

A saját tőke 5 százalékkal 358 milliárd forintra emelkedett.

Az Erste jelentősen javította hatékonyságát, a költség/bevétel arány 2018 végére 48,8 százalékra csökkent a 2017 végi 54,1 százalékról.

A tulajdonosok a tavalyinál kisebb mértékű osztalék kifizetésről döntöttek, így erősítették a bank tőkehelyzetét. A 20 milliárd forintos osztalék a jegyzett tőke 14 százaléka.

A Corvinus Zrt. és az EBRD összesen 30 százalékos részesedést szerzett a bankban 2016 júniusában 77,78 milliárd forintért, az osztalékfizetések így két év alatt 23 százalékos megtérülést jelentenek számukra.

A közgyűlésen újabb öt évre elnök-vezérigazgatónak megválasztott Jelasity Radován már nyolc éve vezeti a bankot, a szakembert tavaly megválasztották az év bankárának Magyarországon.

Az Erste az elmúlt nyolc évben sikeresen olvasztotta be a BNP Paribas privátbanki üzletágát, a Citibank lakossági üzletágát, miközben a bank stabilizálta helyét a lakossági piacon, és a piaci átlag feletti növekedést ért el a vállalati területen, három év alatt megduplázta teljesítő hitelállományát.

Jelezték: az Erste Bank vezetése idén is azzal számol, hogy a növekedés folytatódik, bár a tavalyinál visszafogottabb ütemben, amiben szerepet játszik, hogy az egyszeri tételek eredményjavító hatásai a bankszektor egészében jelentősen csökkennek.

Az Erste organikus növekedésének eredményeként tovább kívánja növelni hatékonyságát és a múlt évi, kiemelkedően magas üzemi eredmény további emelkedésére számít. A bank középtávon a szektorban jellemző 10 százalék körüli tőkearányos megtérülésre törekszik. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás