Kezdőlap Agrár Idén 10 milliárd forint felett köthetnek támogatott agrárbiztosítást a gazdák
No menu items!

Idén 10 milliárd forint felett köthetnek támogatott agrárbiztosítást a gazdák

Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást a gazdálkodók, amely után 2019-ben  mintegy 5 milliárd forint díjtámogatást vehetnek igénybe, a díjtámogatási kérelmet május 15-ig érdemes benyújtani – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Közölték: a díjtámogatás térítésének a feltétele, hogy a gazdálkodók legkésőbb június 11-ig külön tüntessék fel az egységes díjtámogatási kérelemben, hogy a támogatást igénybe kívánják venni.

Póczik András, a FBAMSZ szakértője szerint a kérelmet mindenképpen érdemes május 15-ig benyújtani, ezt követően ugyanis késedelmi szankcióval kell számolni, melynek mértéke munkanaponként a támogatási összeg 1 százaléka.

A FBAMSZ becslése szerint a díjvisszatérítés mértéke várhatóan a tavalyihoz hasonló módon alakul majd: az “A” típusba tartozó, azaz szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára, illetve ez évtől csonthéjas és héjas növényi kultúrákra is kötött csomagbiztosítások esetében a díj 65 százalékát fizethetik majd vissza.

A “B” típusba tartozó ültetvény és zöldségkultúrák, valamint a többi (“C” típusú) támogatott biztosítások esetében 40-40 százalék körüli mértékű lehet a visszatérítés, erre nyújthat fedezetet a rendelkezésre álló, 5 milliárd forint keretösszeg.

Az árvíz,  és a szárazság ellen is biztosítható a termés

A támogatott növénybiztosítások rendszere évről évre bővül: 2018-ban az Agrárminisztérium (AM) 4-ről 5 milliárd forintra emelte a pályázható éves támogatás összegét, idén pedig már a “B” biztosítási típusban elérhetővé vált mind a kilenc kockázati fedezet: őszi fagy, téli fagy, tavaszi fagy, tűz, jég, vihar, aszály, árvíz, illetve felhőszakadás okozta károkra egyaránt kiterjeszthető a megkötött biztosítás.

Az alkuszszövetség tapasztalatai szerint a gyakorlatban a támogatott biztosítások többsége tűz- és jégkár, illetve vihar okozta kár kockázatára terjed ki. A különösen az alföldi megyékben pusztító tavaszi aszály okozta károk részleges megtérítésében a biztosítók viszonylag csekély mértékben érintettek.

A tavaszi vetésű növényeknél az aszálykárok kockázatviselési kezdete május 1., az őszi vetés esetében március 1., amennyiben az adott időszakra a gazdálkodó rendelkezik érvényes biztosítással.

Az úgynevezett kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert 2012 januárjában vezették be. Az egyik pillér a már korábban is létező kárenyhítési rendszer, míg a másik a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának egy részét támogatásként visszakapják.

Az AM korábbi tájékoztatása szerint a díjtámogatási rendszer bevezetése óta több mint 66 ezer kérelmet támogattak mintegy 21 milliárd forint értékben.

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók továbbra is négy biztosító: az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak. /MTI/

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.