Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután az egy órával korábban közzétett foglalkoztatási jelentés adataiból egy erős hazai gazdaság képe bontakozott ki. 

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,35 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,54 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,69 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is kedvező a hangulat. Péntek délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,85 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,46 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,33 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1158 dollárt adtak, 0,21 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,11 százalékkal gyengült a dollár, 111,38 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,16 százalékos mínuszban, 70,64 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,02 százalékos veszteségben, 61,80 dolláron forgott délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,61 százalékkal, 1279,80 dollárra nőtt.

Csütörtökön mérsékelt veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,46 százalékkal, 26 309,79 pontra, az S&P 500-as mutató 0,21 százalékkal, 2917,52 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,16 százalékkal, 8036,77 pontra esett. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.
Hirdetés

Hírek

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.