Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kunszentmiklós. Tetőcserépgyárral bővíti üzemét a Terrán
No menu items!

Kunszentmiklós. Tetőcserépgyárral bővíti üzemét a Terrán

Tetőcserépgyárat épít a Terrán építőipari nagyvállalat kunszentmiklósi gyáregysége mellett. A mintegy 2 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam több mint 480 millió forinttal támogatja. 

A Terrán külföldön is versenyképes – mondta Varga Mihály. Kép: MTI/Bús Csaba

Varga Mihály pénzügyminiszter a beruházás szimbolikus alapkőletételén elmondta: egyre több olyan vállalkozás van a magyar gazdaságban, amelyek élenjáró technológiát alkalmazva nemcsak a hazai piacon állják meg a helyüket, hanem külföldön is versenyképesek. Ezek közé tartozik a Terrán is.

Indokoltnak nevezte a vállalat bővítését, hiszen, mint kiemelte, a magyar építőipar évről-évre növekszik. A legutóbbi adatok szerint februárban az előző évhez képest 49 százalékkal növekedett az építőipar teljesítménye – tette hozzá.

Éppen ezért nagy a kereslet az olyan cégek iránt, amelyek magas hozzáadott értékű termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkeznek – fogalmazott Varga Mihály.

A pénzügyminiszter az MTI jelentése szerint hangsúlyozta, az első negyedévben több mint 3600 lakást adtak át, ami mintegy 8 százalékkal több az előző év hasonló időszakához képest. A legfrissebb adatok szerint pedig ebben az évben a lakásépítések száma akár 20 százalékkal is növekedhet, amelyhez a családvédelmi akcióterv keretében kibővített otthonteremtési kedvezmény, a javuló foglalkoztatási és jövedelmi helyzet, az alacsony kamatkörnyezet, az élénkülő hitelezés, valamint a kedvezményes lakásáfa is hozzájárul – sorolta Varga Mihály.

Emlékeztetett, 2014 és 2020 között több mint 12 ezer milliárd forint uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, amelyet 10 operatív program keretében használ fel. Ezek közül az egyik legjelentősebb, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), amellyel a kormány a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, a foglalkoztatás emelését, a szakképzési lehetőségek bővítését, és az innovatív eljárások alkalmazását kívánja támogatni. Az eddig eltelt időszakban a GINOP keretében több mint 17 600 projekt nyert el támogatást közel 2530 milliárd forint értékben – ismertette.

Arra is kitért, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedése 4-5 százalék közötti tartományban mozgott, több lett a munkahely és emelkedtek a keresetek. Az új kihívásra, a foglalkoztatás bővítésére pedig részben a szakképzési és felnőttképzési rendszer átalakítása, részben pedig a munkaerőpiac külföldi munkavállalók előtti átmeneti megnyitása kínálja a megoldást.

A kormány azzal számol, hogy2023-ig magas, az uniós átlagot meghaladó lesz a gazdasági növekedés – utalt az Európai Uniónak a múlt héten benyújtott konvergencia-programra a pénzügyminiszter.

Mint mondta: minden fontos gazdasági mutató azt támasztja alá, hogy Magyarország a következő években is uniós átlag feletti növekedési pályán marad, amihez stabil államháztartás és csökkenő államadósság társul.

A beruházás húsz munkahelyet teremt. Kép: MTI/Bús Csaba

Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a kizárólag magyar tulajdonban lévő cég gyártókapacitásának bővítése érdekében kezdi meg a 2008-ban átadott kunszentmiklósi gyáregység második, közel 3000 négyzetméteres gyártóüzemének kivitelezését. Az új épületbe telepített automata gépsornak köszönhetően a gyártókapacitás megduplázódik.

A beruházásnak köszönhetően a vállalat 261 munkahelyének megtartása mellett további húszat hoz létre.

A bólyi székhelyű Terrán csoport árbevétele tavaly 14 milliárd forint volt – ezen belül a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. árbevétele elérte a 8 milliárd forintot – mintegy 20 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A mintegy 400 munkavállalót foglalkoztató vállalkozás az elmúlt évben több mint 60 millió betoncserepet gyártott.

A Terrán cégcsoport a régió 9 országába – egyebek mellett Csehországba, Szlovákiába, Szlovéniába, Horvátországba, Romániába és Szerbiába – szállítja termékeit.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.