Kezdőlap Tőzsde BÉT - Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően ítélik meg a hétfői kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén a piaci szakértők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulatot alapvetően az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos fejlemények határozzák meg. Az ázsiai piacok “gyengélkednek”, és az európai határidős indexek is mínuszos nyitást vetítenek előre a hét első napjára. Sem nemzetközi, sem hazai, jelentősebb makrogazdasági adatok nem várhatók, így a magyar részvényindex irányát a nemzetközi hangulat határozhatja meg – fejtette ki.

Bosnyák Zsolt, az Equilor részvényelemzője ugyanakkor kisebb pozitív nyitásra számít a hazai börzén, annak ellenére, hogy az amerikai határidős indexek a negatív tartományban mozognak.

A szakértő kommentárjában kifejtette: az OTP árfolyama a pénteki kedvező gyorsjelentése miatt feljebb került, de a nap végére megérkeztek az eladók. A papír “lefordult” a 30 napos mozgóátlagáról, de hétfőn újra próbálkozhat az emelkedéssel. A túladott Molnak sikerült visszapattannia a 200 napos mozgóátlagáról, így tovább korrigálhat felfelé. A Magyar Telekom egyre jobban “tapad” a 452 forintos támaszához, amelynek elesése esetén a következő megálló 434 forintnál lenne. A Richter gyorsjelentését pénteken erősen negatívan fogadták a befektetők, de a 200 napos mozgóátlagnak sikerült megfognia az esést, az elemző hétfőn további lejtmenetre számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,25 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 41 068,21 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt.

A Mol 58 forinttal, 1,90 százalékkal 3114 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,45 százalékkal 12 630 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 455 forintra emelkedett, forgalma 164,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 375 forinttal, 6,45 százalékkal 5440 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.