Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kkv-stratégia: szeptemberben indul - 2030-ig szól
No menu items!

Kkv-stratégia: szeptemberben indul – 2030-ig szól

Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiája, amelynek célja, hogy Magyarországon erős, hazai tulajdonú vállalkozói réteg legyen – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Az ITM és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) április 5. és május 9. között a területi kamarák szervezésében 19 helyszínen országos fórumot tartott a jelenleg készülő 2030-ig szóló kkv-stratégiáról mintegy 1000 vállalkozás részvételével.

György László

György László elmondta, hogy az idén a kormány 167,5 milliárd forint támogatást biztosít a hazai kis- és középvállalkozásoknak (kkv), ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő, 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón részletezte, a vissza nem térítendő források közül az egyik legfontosabb a 45 milliárd forintos innovációs keret a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal gondozásában a piacvezérelt vállalati kutatás-fejlesztés támogatására. További 15,1 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar multi programban a dinamikusan fejlődő vállalkozásoknak, 1 milliárd forint keretből segítik a vállalatok nemzetközi piacra lépését, a Modern mintaüzem programban mintegy 12 milliárd forintot szánnak a magyar vállalkozások technológia váltására.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közös vállalkozói mentorprogramban a vállalkozások pénzügyi tudatosságát, vállalkozói készségeit, technológia váltását támogatják 3,3 milliárd forint keretből. A szabad vállalkozói zónákban működő kkv-k segítésére 1 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Az építőipari kkv-k technológiai korszerűsítésére az idén 6 milliárd forint jut. A generációváltást 1 milliárd forint keretösszegű programból támogatják, a beszállítói program az idén is legalább 3 milliárd forintos kerettel működik – sorolta az államtitkár.

A visszatérítendő támogatások közül nyitva van a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a technológia váltást támogató jelentős keret,  emellett 7,5 milliárd forint érhető el a Digitális jólét hitelprogramban – mondta György László.

Az államtitkár az MTI jelentése szerint elismerésre méltó teljesítménynek nevezte, hogy a magyar kkv-k termelékenysége 2010 és 2017 között a legnagyobb mértékben nőtt az Európai Unióban. Ez idő alatt a magyar kkv-k termelékenysége több mint 30 százalékkal emelkedett, ez a mutató az Európai Unióban 9 százalék, a visegrádi országokban pedig 6 százalék.

Hangsúlyozta, a magyar kkv-k a gazdasági növekedés üteménél nagyobb mértékben tudták növelni a hozzáadott értéküket.

Kérdésre válaszolva György László elmondta, hogy a 2030-ig szóló kkv-stratégiát a tervek szerint a kormány júniusban tárgyalja, és szeptemberben indul, de egyes elemei már most is működnek.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a sajtótájékoztatón egyebek közt kiemelte, hogy a vállalkozásoknak komoly kihívást jelent a digitalizáció, a robotizáció, a termelékenység növelése, a generációváltás, és az exportpiacuk bővítése.

A kamara elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell készülni a világgazdaság lassulására, és segíteni kell a vállalkozásokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.