Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vádemelés. Hárommilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet
No menu items!

Vádemelés. Hárommilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat 23 emberrel, köztük egy bűnszervezet 14 tagjával szemben, akik az áfa megfizetése nélkül kávé, cukor, csokoládé és energiaital kereskedelmével foglalkoztak.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a bűnszervezet tagjai számos, az ország különböző településein székhellyel rendelkező gazdasági társaságot felhasználva, jellemzően Szlovákiából, Csehországból, Romániából és Lengyelországból származó termékekkel kereskedtek.

A beszerzések érdekében a vádlottak olyan cégeket alapítottak, amelyek számos esetben egyéb gazdasági tevékenységet nem is végeztek. Külföldi vezetőjük nem is tudott a céget érintő adóelkerülő kereskedelmi tevékenységről, vagy ha tudott róla, csak a nevét adta, ténylegesen a gazdasági események szervezésében, lebonyolításában, a számlázásban nem vett részt. A cégeket a vádlottak időről-időre váltották, lecserélték, illetve az egyes társaságokon belül is több alkalommal hajtottak végre ügyvezetőváltást.

A váddal érintett közösségi beszerző, belföldi továbbértékesítő vagy a termékeket végül felhasználó cégek számára a cégláncolatok kialakítása a kedvező adózási pozíció elérése miatt volt jelentős. A termékeket az Európai Közösségek területéről megszerző és a behozatalt “papíron” végző gazdasági társaságok az első belföldi forgalomba hozatal során felmerülő általános forgalmi adó összegét ugyanis nem fizették meg.

A fiktív számlákat összesen öt, úgynevezett haszonhúzó gazdasági társaság használta fel könyvelésében és adóbevallásaiban, ezek közül egy kecskeméti, egy debreceni, kettő sárospataki és egy sátoraljaújhelyi székhellyel rendelkezett.

A közösségi beszerzéseket papíron elvégző, majd a belföldi forgalomba árut bocsátó társaságok irányítása, az áru továbbításának megszervezése, a számlázás, a banki ügyintézés ténylegesen 14 vádlott kezében összpontosult. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány eléri a hárommilliárd forintot.

Az ügyészség a bűnszervezet 14 tagjával szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, a többi vádlottal szemben jellemzően börtönbüntetésre, öt vádlott esetében a végrehajtás felfüggesztésére tett indítványt. Az eljárással érintett gazdasági társaságok közül pedig három esetében a jogi személy megszüntetését, hét esetben pénzbírság kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás