Kezdőlap Gazdaság MÁP Plusz: egyforintos névértéken jegyezhető - öt évre
No menu items!

MÁP Plusz: egyforintos névértéken jegyezhető – öt évre

Június első hetében jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír, a magyar állampapír plusz (máp plusz) első sorozata. A jegyzések egymást követő egyhetes időszakokban folytatódnak majd.

Az ötéves futamidejű, 2024. június 11-én lejáró állampapírok egyforintos névértéken jegyezhetőek a forgalmazóknál; a befektetőknek a jegyzéshez értékpapírszámlával kell rendelkezniük.

Az első sorozatot az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) 100 milliárd forint értékben tervezi értékesíteni.

A nyilvános ajánlattétel szerint a papírok fix, sávos kamatozásúak, az első fél év után 3,50 százalék, egy év után 4,0 százalék éves kamatot fizetnek. Ezután évente van kamatfizetés: a második év végén az éves kamat 4,50 százalék, a harmadik végén 5,0 százalék, a negyedik végén 5,50 százalék, az ötödik év végén 6 százalék.

A lejáratkor elérhető maximális hozam mértéke, az egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) alapján évi 4,94 százalék. A névérték visszafizetése a lejáratkor egy összegben esedékes.

A kamat adómentes, teljesítése a futamidő alatt úgy történik, hogy a befektető számláján a kamat értékének megfelelő darabszámú, azonos sorozatba tartozó máp plusz értékpapírt írnak jóvá. Az utolsó, lejáratkori kamatteljesítési napon a kamatot forintban kapja meg számlájára a befektető.

A forgalmazók napi vételi árfolyamot jegyeznek a máp pluszra, így náluk a papírok a futamidő alatt is eladhatók. Minden kamatjuttatás napját közvetlenül követő öt munkanapos időszakban 100 százalékos vételi árfolyamot jegyeznek, azaz névérték és felhalmozott kamaton vásárolják vissza az értékpapírokat.

A magyar állampapír plusz a Magyar Államkincstár mellett elérhető kereskedelmi bankoknál, befektetési társaságoknál és online is jegyezhető.

Varga Mihály pénzügyminiszter a jegyzés elindulásának bejelentésekor azt mondta, hogy a máp plusz várhatóan a Magyar Posta kirendeltségein és a lakástakarék-hálózaton keresztül is elérhető lesz.

A miniszter példaként említette, hogy egymillió forintos befektetés esetén öt év alatt 270 ezer forintos hozam írható jóvá, amely adómentes jövedelem.

Az új termék bevezetésével még kiegyensúlyozottabbá válik az államadósság finanszírozása is, hiszen a lakosság az állam szempontjából megbízható befektető. A belföldi finanszírozás növekvő arányát a hitelminősítők is kedvezően ítélik meg, ezt már a februári felminősítések alkalmával is kiemelten pozitív tényezőként vették figyelembe – mondta akkor Varga Mihály az MTI-nek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Hírek

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.