Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Magyarország kikötőt és logisztikai bázist épít Triesztben
No menu items!

Magyarország kikötőt és logisztikai bázist épít Triesztben

Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, Mogyoródon.

Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány.

Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter a fórumon Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az erősödő lengyel-magyar gazdasági együttműködés révén a lengyel légitársaság (LOT) Budapestet választotta második légi bázisának, egy jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként a LOT közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország logisztikai versenyképességének erősítése érdekében javítania kell a történelmi adottságokból fakadó infrastrukturális lemaradását Nyugat-Európához képest.

Ehhez négy területet emelt ki: az észak-dél irányú infrastruktúra fejlesztését, a határkeresztező út és vasúti kapcsolatok számának növelését, a közép-Európából ma még hiányzó gyorsvasút építését és az Eurázsiai kereskedelmi övezetre vonatkozó kínai kezdeményezésekből fakadó előnyök kihasználását.

A külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról, hogy 2024-ig a teljes magyar közúti és vasúti hálózaton rendkívüli fejlesztéseket hajt végre a kormány; közútfejlesztésre 3200 milliárd forintot, vasútfejlesztésre 2022-ig 1500 milliárd forintot fordítanak.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Via Kárpátia elnevezésű, Lengyelország által javasolt kereskedelmi és szállítási útvonal, amely észak-déli irányban metszi ketté Közép-Európát és Litvániától Görögországig tart, Magyarországra eső 229 kilométeres szakaszát 2022-re teljes terjedelmében kiépíti a magyar kormány, így Kassa – Miskolc – Debrecen – Nagyvárad útvonalon autópályán lehet majd közlekedni.

A jövő év végéig elkészül az új komáromi Duna híd, valamint a szlovák-magyar határt átszelő gyorsforgalmi út is, amely összeköti Budapestet és Pozsonyt. Hozzátette, hogy még az idén megkezdi a kormány egy újabb Ipoly-híd építését is a szlovák-magyar határon.

Az Eurázsiai gazdasági lehetőségekről szólva Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell használnia Kína Európára és Ázsiára kidolgozott kereskedelmi tervét, és a leggyorsabb szállítási lehetőséget kell biztosítani vasúton a görög kikötőkből Nyugat-Európa felé. Nagy hangsúlyt fektet ezért a kormány a Budapest – Belgrád vasútvonal kiépítésére is – jegyezte meg.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép

A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

Összeépült az egyetemekkel a magyar gazdaság

Hankó Balázs véleménye szerint a következő időszakban soha nem látott nagyságú, összesen 340 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat jelenik meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.