Kezdőlap Hírek A szelfizésbe ötször többen halnak bele, mint a cápák támadásába
No menu items!

A szelfizésbe ötször többen halnak bele, mint a cápák támadásába

Ötször annyi halálos áldozatot szed a világon tíz éve elterjedt szelfizés, mint a cápatámadás, és évente egyre többen halnak meg, amikor okostelefonjukkal önmagukról készítenek felvételeket egy indiai kutatás szerint.

A Journal of Family Medicine and Primary Care című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek kimutatták, hogy 2011 októbere és 2017 novembere kötött 259 ember vesztette életét világszerte szelfizés miatt, ugyanezen időszakban 50-en haltak meg cápatámadásban.

A halálesetek kétharmadában férfi a szelfis áldozata

Bár a nők jóval több szelfit készítenek, mégis a férfiakat éri több szerencsétlenség. A szelfizés közben meghaltak háromnegyede férfi, fiatal és túlzott kockázatot vállalva halt meg, vízbe fulladt, közlekedési balesetet szenvedett, leesett valahonnan, megégett, vagy fegyver oltotta ki életét.

A legtöbb, szelfizés miatt bekövetkezett haláleset – 159 – Indiában történt, ahol 800 millió mobiltelefon van. Utána következik Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán.
Indiában szelfimentes övezeteket hoznak létre, Mumbaiban már 16 létesült. A dél-ázsiai országban tavaly egyetlen esetben 48 ember sérült meg egy égő pékség előtti szelfizés közben, hiába próbálták meg őket elterelni a tűzoltók.

Oroszországban 16 halálos áldozatot regisztráltak ugyanebben az időszakban, többségük ultramodern építményekről zuhant le, de volt, aki pisztoly kioldása vagy akna megtapogatása közben vesztette életét. 2015-ben az orosz rendőrség már kiadott egy útmutatót a szelfizés veszélytelen módjairól,

“Egy tökös szelfi az életedbe kerülhet” mottóval.

Az Egyesült Államokban a 14 haláleset többségét fegyverhasználat okozta. A Grand Canyon Nemzeti Park szintén veszélyes hely, turisták zuhannak le szikláiról szelfizés közben.

Horvátországban a hegyi mentők a Twitteren kérik a turistákat, hogy ne készítsenek veszélyes helyeken szelfiket, miután a Plitvicei-tavaknál egy kanadai férfi 75 méter zuhant egy szikláról, szerencsére csodálatos módon életben maradt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Hirdetés

Hírek

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.