Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb csökkenéssel nyithat a BUX-index
No menu items!

BÉT – Kisebb csökkenéssel nyithat a BUX-index

Nyitáskor kisebb csökkenés, majd a nap folyamán iránykeresés, akár némi emelkedésre is lehet számítani a Budapesti Értéktőzsde hétfői kereskedésében az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, az amerikai piacok profitrealizálásba fordultak át, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a kamatdöntő ülésén valószínűleg csak 25 bázispontos csökkentést hajt végre. A piac ennél korábban többet várt. Hozzátette: ugyanez tükröződik az ázsiai piacokon is.

Kocsis Márió kifejtette, a határidős indexek alapján mérsékelt csökkenés rajzolódik ki, alapvetően kisebb mínuszban indulhat a kereskedés, később iránykeresés várható. Makroadat kevés lesz, alapvetően a nemzetközi körülmények, például a geopolitikai feszültségek az olajpiacon, a vállalati jelentések lehetnek piacmozgató hatásúak.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint nyitáskor kisebb csökkenésre, majd a nap folyamán némi emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén.

Elemzésében Varga Zoltán rámutat arra, hogy remek teljesítményt nyújtott pénteken a BUX index, az OTP és a Mol emelkedését érdemes külön kiemelni.

Az elemző szerint kisebb-nagyobb negatív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés, de összességében pozitív a technikai kép, így ezt követően folytatódhat az emelkedés. Az OTP árfolyama átlépte a 12 700 forintos ellenállási szintet, és hamarosan elérheti a lélektanilag fontos, 13 000 forintos szintet. A Mol árfolyamában 3150 forintnál húzódik meghatározó ellenállási szint, így a következő napokban erre érdemes figyelni. A Richter jegyzése az 5000 forintos támasznál fordulni tudott, de egyelőre nem mutat igazi erőt. A Magyar Telekom árfolyama folytathatja az útját felfelé, a 445 forintos szint irányába – írja Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,80 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 41 707,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 56 forinttal, 1,85 százalékkal 3086 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,42 százalékkal 12 830 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 437,50 forintra emelkedett, forgalma 215,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5075 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.