Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Veszteséges kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Veszteségbe fordult a csütörtöki nyitáskor az amerikai értékpapírpiacokon az előző nap elért vegyes zárás. 

New Yorkban a DJIA-30 index 0,18 százalék, az S&P-500 index 0,21 százalék, a Nasdaq Composite index 0,48 százalék veszteséget mutatott a kereskedés kezdete után mintegy tíz perccel.

A csütörtöki kereskedésben elsősorban vállalati eredménybeszámolókra figyelnek a tőzsdei befektetők.

A Facebook például egy százalékkal erősödött várakozáson felüli eredmény mutatóinak köszönhetően. A Facebook egy felhasználóra jutó bevétele meghaladta az elemzői számításokat.

A Ford részvénye viszont hat százalékkal veszített árfolyamából, mivel az autógyár rontott éves eredmény-előrejelzésén.

A 3M részvénye négy százalékkal erősödött vártnál jobb negyedéves beszámolójának köszönhetően.

Az S&P-500 index tagjainak nagyjából a harmada tette már meg negyedéves beszámolóját, 75 százalékuk a vártnál jobb adatok bemutatásával.

Az olaj ára az amerikai nyersolajkészletek múlt heti csökkenését mutató adatok miatt emelkedett csütörtökön. A WTI ára 0,75 százalékkal hordónként 56,30 dollárra, a Brent ára 0,87 százalékkal 63,73 dollárra emelkedett.

Az euró árfolyama erősödött, miután Mario Draghi az EKB elnöke az euróövezeti recesszió kockázatának az enyhüléséről nyilatkozott az euróövezeti jegybank kamattartó döntésének indoklásában.

Az eurót 0,28 százalékkal jegyzik erősebben 1,1170 dolláron, az arany ára 0,45 százalékkal unciánként 1417,25 dollárra csökkent.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az árakció csapdája – miért nagyobb a veszteség, mint gondolnánk?

A marketingstratéga kiemelte: nem ismer gyorsabb módszert a profit növelésére, mint az árazási stratégia rendberakása.

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad be

A magyar piac negyedik legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztárába már a Postás előtt is több, összesen hat nyugdíjpénztár olvadt be az elmúlt három évtizedben.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein