Hirdetés
Kezdőlap Agrár Afrikai sertéspestis Szlovákiában - óvintézkedések Magyarországon
No menu items!

Afrikai sertéspestis Szlovákiában – óvintézkedések Magyarországon

Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), az eset miatt felállított védő- és megfigyelési körzet átnyúlik Magyarországra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatal jelentette, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát egy kis létszámú házisertés-állományban mutatták ki Tőketerebes (Trebišov) járás területén. A magyar határ mellett fekvő Őrös (Strážne) községben regisztrálták az első esetet. A közlemény szerint a szlovák hivatal még július 24-én erősítette meg az ASP jelenlétét.

A szlovák Regionális Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet a fertőzött állatok elpusztítását rendelte el – írja a szlovákiai Paraméter magyar nyelvű weblap.

A szlovák és a magyar állategészségügyi szakemberek is megtették a szükséges intézkedéseket -emelte ki a Nébih. Utalva az északi szomszéd közlésére is.

„A betegség felbukkanását a biológiai minták megvizsgálása után a hivatalos laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették” – jelentette ki Daniel Hrežík, a minisztérium sajtóosztályának munkatársa.

A tőketerebesi Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-ipari Felügyelet elrendelte az ilyenkor szükséges intézkedéseket: 3 kilométeres védelmi övezetet, valamint 10 kilométeres felügyeleti övezetet alakított ki attól számítva, ahol a betegséget észlelték – írta már  július 25-én a Paraméter.

Sertéspestis. A szlovákiai Paraméter illusztrációja.

Az MTI  azt közölte, hogy magyar Országos Járványvédelmi Központ az érintett községek területén elrendelte többek között a sertésállományok összeírását és klinikai vizsgálatát, valamint a sertésszállítások korlátozását, illetve hatósági engedélyhez kötését.

A Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését eddig nem jelentették – szögezi le a közlemény.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás