Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág OTP: a kisebb és a közepes bankok hozták a rekordot
No menu items!

OTP: a kisebb és a közepes bankok hozták a rekordot

A kedvező gazdasági helyzet és az akvizíciók hatása tükröződik az OTP Bank rekordnagyságú negyedéves és féléves nyereségében. A kimagasló profit nem a nagybankok érdeme – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó, 105,4 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 45 százalékkal haladva meg az előző negyedévit, és 18 százalékkal az egy évvel korábbit.

A féléves konszolidált nyereség jelentős javulásához döntően a külföldi, azon belül is főleg a bolgár, ukrán és horvát bank teljesítménye járult hozzá, de a magyarországi tevékenység profitja is 2 százalékkal nőtt.

Bencsik László

Bencsik László elmondta: azok a bankok, amelyeket megvásároltak, önmagukban is jövedelmezőek, eredményesek, ezért nagymértékben hozzájárulnak az eredményhez. A féléves korrigált adózott nyereség így éves összehasonlításban 19 százalékkal emelkedett 202,6 milliárd forintra, ehhez a külföldi csoporttagok hozzájárulása 45 százalékra nőtt – fűzte hozzá.

Kiemelte: a működési nyereség 22 százalékkal az idei első fél évben mintegy 233 milliárd forintra nőtt, de az akvizíciók beszámítása nélkül is 14 százalékkal emelkedett. A kimagasló nyereség nem a nagybankok érdeme, azok a közepes és kisebb bankok járultak hozzá nagyobb mértékben a profithoz, amelyek korábban nem játszottak jelentős szerepet a bankcsoport tevékenységében – tette hozzá.

Rámutatott: a bolgár leánypénzintézet esetében, mivel a bolgár piacon egy újabb akvizíciót hajtottak végre, nagymértékben, 42 százalékkal nőtt a nyereség, hasonló mértékű növekedés volt Ukrajnában, Horvátországban, de nagyot ugrott a profit Romániában, Szerbiában és Montenegróban is.

Kifejtette: a teljesítő hitelállomány a csoportban, konszolidáltan számítva negyedéves szinten is 4 százalékkal nőtt, Ukrajnában a leggyorsabb a hitelállomány javulása. A betétek 2 százalékkal nőttek a második negyedévben, Magyarországon annak ellenére emelkedett 2 százalékkal a betétek állománya, hogy júniusban elindult a magyar állampapír plusz értékesítése.

Bencsik László jelezte: az idei első fél évben Magyarországon 4 százalékkal folyósítottak több jelzáloghitelt, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a bank részesedése ezen a piacon 28,6 százalékot ért el. A családok otthonteremtési kedvezményből (csok) eddig összesen 137 milliárd forintot folyósított a hitelintézet.

Kérdésre elmondta: a babaváró hitelre eddig több mint 9000 igénylés érkezett a bankhoz, és több mint 3600-ot folyósítottak, az átlagos hitelnagyság 9,7 millió forint.

Az OTP elemzői 2019-re 4,8 százalékos gazdasági növekedést várnak Magyarországon. Oroszország kivételével azokban az országokban, ahol az OTP csoport jelen van, mindenütt 3 százalék körüli, vagy azt meghaladó bővülést prognosztizálnak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...

Egy évezredes kupola új élete – Felújítják Isztambul szívét, a Hagia Sophiát

Isztambul egyik legikonikusabb épülete, a közel másfél évezredes Hagia Sophia ismét reflektorfénybe került – ezúttal egy grandiózus restaurálási projekt középpontjaként.
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...