Kezdőlap Tudomány Laktózérzékenyek voltak - ittak tejet a kőkorszakban
No menu items!

Laktózérzékenyek voltak – ittak tejet a kőkorszakban

Az emberi tejfogyasztás eddig feltárt legkorábbi közvetlen bizonyítékát azonosították Nagy-Britanniában. A kutatás kimutatta, hogy noha laktózérzékenyek voltak, ittak tejet az újkőkorszak emberei.

A vizsgált fogak. Kép forrása: BBC

Az Archaeological and Anthropological Sciences című folyóiratban publikált tanulmány készítői a béta-laktoglobulin nevű tejfehérjét mutatták ki újkőkorszaki földművesek fogkövében. Ez azt mutatja, hogy a mai Nagy-Britannia területének őskori lakói már hatezer évvel ezelőtt fogyasztottak tejtermékeket annak ellenére, hogy tejcukorérzékenyek voltak.

A laktózintolerancia azt jelenti, hogy az elválasztás, vagyis az anyatej fogyasztásának abbahagyása után az ember nem képes megemészteni a tejcukrot (laktóz), ezért a tejtartalmú ételek elfogyasztása alhasi fájdalmat, hasmenést és émelygést okozhat.

A modern európaiak jelentős része azonban rendelkezik egy olyan génmutációval, amely lehetővé teszi, hogy felnőttkorban is meg tudják emészteni a tejcukrot.

Korábbi tanulmányok azonban kimutatták, hogy a mai Európa területén élt újkőkorszaki emberek nem rendelkeztek ezzel a génváltozattal.

Sophy Charlton

Sophy Charlton, a Yorki Egyetem régészeti tanszékének munkatársa a BBC-nek elmondta: lehetséges, hogy ezek a kőkorszaki emberek csupán kis mennyiségű tejet fogyasztottak. “Ha az ember laktózérzékeny és csak nagyon-nagyon kevés tejet iszik, az nem okoz nagy problémát. Ezzel még képes megbirkózni a szervezet. A számomra valószínűbb alternatív forgatókönyv szerint azonban ezek az emberek feldolgozták a nyers tejet, ezzel eltávolítva a laktóz egy részét. Ha az ember sajtot, vagy erjesztett tejterméket vagy joghurtot készít, csökken a laktóz mennyisége és könnyebbé válik az emésztés” – magyarázta a szakember.

“Ez az elmélet összhangban van a korszakból származó olyan egyéb régészeti bizonyítékokkal, mint például a Nagy-Britannia és Európa más területein feltárt neolitikus agyagedényekre tapadt tejzsírmaradványok” – jegyezte meg Charlton.

Az Eurázsia térségében élt ősi populációk genetikai elemzése azt mutatta, hogy a laktázperzisztencia – a felnőttkori tejcukorbontó képesség – csupán a közelmúltban vált elterjedté, annak ellenére, hogy már az újkőkorszakban is fogyasztottak tejtermékeket. A mutáció a bronzkorban kezdett megjelenni, noha még akkor is csupán az európaiak 5-10 százalékánál.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Hírek

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...