Kezdőlap Pénzvilág Ötből négy bankkártya már érintős
No menu items!

Ötből négy bankkártya már érintős

Bővült a kártyás fizetések mértéke a második negyedévben. Különösen az érintőkártyák népszerűek, ezekkel több mint 120 ezer terminálon fizethetünk országszerte.

Az első félév végén 101,6 millió fizetési számlát vezettek a magyarországi pénzforgalmi szolgáltatók, vagyis nincs lényeges változás az első negyedév végéhez képest. A belföldi kibocsátású kártyák száma ugyanakkor 9,5 millióra nőtt, ezen belül lakossági kártyából 50 ezerrel lett több. A jegybank meghatározónak nevezi az érintőkártyák 144 ezret meghaladó bővülését. Arányuk az összes fizetési kártyán belül 2019 második negyedévének végén meghaladta a 81 százalékot.

Csak egy érintés – ezért is népszerűek az érintőkártyák

A korábbi enyhe csökkenés után ismét nőtt a kiskereskedelmi bankkártya-elfogadók (POS terminálok) száma. 2019 első negyedévéhez képest csaknem ezer elfogadóhellyel és 3 ezer, többnyire érintéses fizetést biztosító készülékkel több állt a vásárlók rendelkezésére, számuk így meghaladta a 115 ezret, illetve a 147 ezret. Érintéses fizetést több mint 128 ezer készülék tesz lehetővé országszerte. Szintén csökkenést követően nőtt újra az internetes elfogadóhelyek száma, 9 százalékos bővüléssel megközelítve a 13 ezret.

A kártyás fizetések forgalma darabszámra 17 százalékkal, értékében 21 százalékkal nőtt. Ennél is jelentősebb mértékben, 30 százalék felett bővült a belföldi kibocsátású fizetési kártyákkal külföldön lebonyolított tranzakciók száma és értéke. A vásárlási tranzakciók száma meghaladta a 244 milliót, értékük az 1850 milliárd forintot. Ebből 223 millió belföldi majdnem 1610 milliárd forintot tett ki.

A jegybanki összesítés alapján kiemelkedő volt a kártya fizikai jelenlétét nem igénylő internetes vásárlási forgalom bővülése a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. A belföldi tranzakcióknál darabszámra 30 százalékos, értékre 42 százalékos az emelkedés, a külföldieknél 38 és 43 százalék.

Majdnem 2 százalékkal csökkent ugyanakkor az előző negyedévben a készpénzfelvételek száma, bár az értékük 6 százalékos növekedéssel meghaladta a 2124 milliárd forintot.

A készpénzfelvételek átlagos értéke több mint 78 ezer forint volt. Az egyedi forintátutalások ehhez képest fordítottan alakultak, darabszámuk közel 3 százalékkal 64 millióra bővült, értékük viszont több mint 2 százalékos csökkenéssel 157 milliárd forintot ért el 2019 második negyedévében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás