Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Ne adjunk a disznóknak moslékot
No menu items!

Ne adjunk a disznóknak moslékot

Augusztusban a hatósági állatorvosok felkeresik a kisebb gazdaságokat és a járványvédelemről tájékoztatják őket.

Kampány  indult az afrikai sertéspestis visszaszorítása érdekében. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos  elmondta,

Magyarországon az elmúlt hónapokban sikerült kontrollálni a vírust, így az nem terjedt át házi sertésekre. Ez jelentené az igazi gazdasági kárt.

Magyarországon eddig csak vaddisznóban találták meg a sertéspestis vírusát, Heves, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közel 30 esetben.

Arra a kérdésre, hogy a gazdák, hogyan védhetik meg a fertőzéstől házi sertés állományukat, a főállatorvos kifejtette:

kerítéssel kell körbezárni az állattartó telepeket, fertőtleníteni kell az ott használt eszközöket,  és ami a legfontosabb, hogy a sertéseket nem etethetik élelmiszerhulladékkal.

Mindezekre a szabályokra azért van szükség, mert az afrikai sertéspestis ellen nem lehet védekezni sem gyógykezeléssel, sem vakcinázással, a fertőzés visszaszorításának egyetlen eszköze a megelőzés – hangsúlyozta.

Hozzátette, a vírus csak a házi sertésekre és a vaddisznókra jelent veszélyt, az emberre nem.

Ugyanakkor megjegyezte, az afrikai sertéspestis egy rendkívül agresszív betegség, a fertőzött állatok 3-4 napon belül elhullanak. Azokban a házi sertés állományokban, ahol a vírus megjelenik, ott a teljes sertés állományt le kell ölni.

Bognár Lajos szólt arról is, hogy a betegség egyik első tünete a láz, ezért felhívta az állattartók figyelmét, hogy amennyiben rendellenességet, főként lázas megbetegedést tapasztalnak házi sertés állományukban, azt azonnal jelentsék a hatósági állatorvosnak.
Arról is beszámolt, hogy Romániában az elmúlt hetekben nagy mértékben romlott a járványhelyzet, több mint 500 járvány-kitörést jelentettek, nagy számban házi sertésekben is. A vírust több esetben a magyar határhoz közeli területeken mutatták ki. Ráadásul hasonló a helyzet Kárpátalján is – mondta a főállatorvos.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Navracsics Tibor: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat

Az önkormányzatok iparűzésiadó-növekményének egy részéből, 65 milliárd forintból indul 2025. január 1-jétől a versenyképes járások program

A felzárkózási program a hátrányos helyzetű településeknek adhat reményt

A Fény utcai piacon található üzletnek van egy párja a Baranya vármegyei Tésenyben, a cél az ottani élelmiszer uzsora, az abból adódó magas árak letörése.

Orbán Viktor: erős vidéket építünk

A térség szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, mert a kormány egy új gazdasági övezetet hoz létre Magyarország déli régióiban.

Varga Mihály: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága többségi szavazattal támogatta Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését.
Hirdetés

Hírek

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.