Kezdőlap Világgazdaság Amerikai pótvámok - francia borok és olasz sajtok is a listán

Amerikai pótvámok – francia borok és olasz sajtok is a listán

Washington október 18-án vezeti be a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által engedélyezett büntetővámokat európai termékekre. Az amerikai kereskedelmi főképviselő hivatala már az árucikkek listáját is közzétette.

Front nyílik Amerika és az EU között?

A WTO háromtagú választottbírósága kimondta, hogy évi 7,5 milliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államoknak az Airbus európai repülőgépgyártónak kölcsönök formájában nyújtott, tiltott uniós támogatások. Ez a döntés lehetővé teszi, hogy az amerikai kormányzat azonos, 7,5 milliárd dollár értékben büntetővámokat vessen ki európai árucikkekre.

Az amerikai kereskedelmi főképviselő hivatala közzétette azt a listát, amelyen a 10, illetve 25 százalékos pótlólagos vámmal sújtandó termékek szerepelnek. Az olívabogyótól kezdve az anorákokon, a borokon, a kekszeken, a sajtokon, a kagylókon és rákokon keresztül a repülőgépekig rengeteg európai árucikk, főleg tömegfogyasztási termék importját drágítja meg az amerikai kormányzat.

Az első helyen az Airbus által gyártott repülőgépek szerepelnek, amelyekre 10 százalékos pótvámot vetnek ki Egyesült Államokban. A többi, több mint 150 kategóriába besorolt terméket alapvetően az Airbusok gyártásában részt vevő négy országban – Franciaország, Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság – állítják elő, ezeket 25 százalékos büntetővám fogja terhelni.

Franciaország esetében főleg a borokat érinti érzékenyen a pótvám kivetése, de a spanyol és a német borok is idekerültek. Nemcsak a közismert francia és olasz sajtok, hanem minden európai sajt importját 25 százalékos pótvám fogja terhelni.

Az ipari termékek palettáján egy egész sor német eszköz szerepel, kezdve a baltától a csavarhúzókon keresztül az összehajtható bicskákig. Anglia textilipara pedig ugyancsak 25 százalékkal drágábban szállíthatja majd termékeit, a gyapjú- és kasmír pulóverektől kezdve az öltönyökön, pizsamákon, fürdőruhákon át a fehérneműkig.

Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök “az Egyesült Államok nagy győzelmének” minősítette a döntést, és kijelentette, hogy mindez azért történt, mert “a WTO tisztségviselői biztosak akarnak abban lenni, hogy boldog vagyok”.

“Amióta elnök vagyok, a WTO sokkal jobb számunkra, mert megértették, hogy nem engedhetik meg maguknak azt, amit már sok éve művelnek, hogy megkárosítják az Egyesült Államokat” – mondta Trump a Fehér Házban.

Mindazonáltal a repülőgépgyártók körüli transzatlanti viszály egyáltalán nem ért véget. Az Egyesült Államok, valamint a Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Spanyolországot képviselő Európai Bizottság között 2004 óta dúl ádáz vita a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az amerikai Boeing és az európai Airbus szubvencionálásáról.

A WTO vitarendezési testülete tavaly májusban az Európai Uniót, idén áprilisban viszont az Egyesült Államokat marasztalta el. Az Egyesült Államok 11 milliárd, az Európai Unió pedig 12 milliárd dolláros kárigényt terjesztett elő. Az unió kártérítési igényéről hat hónapon belül várható döntés, de valószínű, hogy a WTO a 11 milliárd dollárnál kisebb összeget ítél meg jogosnak.

Az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa közölte, hogy az unió megállapodásra szeretne jutni az amerikai kormányzattal, semmint vámháborúba bonyolódjék. Ezzel együtt válaszintézkedéseket is kilátásba helyezett arra az esetre, ha az Egyesült Államok büntetővámokat vetne ki bizonyos uniós termékekre a WTO friss döntése nyomán.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.