Kezdőlap Turizmus Konferenciaturizmus. Nyíregyháza - bővült a kínálat

Konferenciaturizmus. Nyíregyháza – bővült a kínálat

A Hunguest Hotels birtokba vette Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő új, négycsillagos wellness- és konferenciaszállodáját, a Hotel Sóstót, amely október 25-én fogadja első vendégeit.

Október utolsó hétvégéjén érkeznek az első vendégek. Kép: Trifonov Éva

A Hunguest Hotels Zrt. még tavaly áprilisban nyerte el a superior besorolású hotel üzemeltetési jogát 10 évre, amely egy alkalommal 5 évre meghosszabbítható. A bérleti díj éves szinten több mint 100 millió forintra tehető, ami az önkormányzat kasszájába kerül.

A 123 szobás, 200 fős konferenciateremmel rendelkező szálloda kivitelezése 2017 májusában kezdődött. 85 új munkahelyet teremtett, a Sóstó Fejlesztési Program részeként, a Modern városok programban valósult meg.

Fekete Gyula, a Hotel Sóstó igazgatója, Hülvely István, a Hunguest Zrt. vezérigazgatója, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója

A beruházás összértéke 4 milliárd forint volt, ebből 3,1 milliárd forint a kormányzati támogatás, 900 millió forint a város saját forrása.

 

Hülvely István, a Hunguest Hotels vezérigazgatója elmondta: a Hotel Sóstó nagy előnye, hogy mindössze néhány perc sétára fekszik a világhíres állatparktól, a mesés Múzeumfalutól és a Tófürdőtől is. Hozzátette, a Hotel Sóstó szállóvendégei ingyenes belépőt kapnak az Aquarius Élményfürdőbe.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere történelminek nevezte az átadást. Kiemelte: korábban nem volt a városban a konferenciaturizmus, a színvonalas üzleti- és gyógyturizmus számára megfelelő hotel. Az új szálloda ezért is hiánypótló – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.