Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak, de szinte el sem mozdultak előző napi záróértéküktől a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 28,6 pontos, az S&P 500-as mutató pedig 1,2 pontos mínuszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,73 pontos pluszban indította a kereskedést. Nyitás után pár perccel már mindhárom index pár pontos nyereségben állt.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdék indexei is enyhe nyereségben álltak délután fél négykor. A londoni FTSE-100 index 0,19 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,01 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,32 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1022 dollárt adtak, 0,48 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A japán jenhez képest viszont 0,19 százalékkal erősödött a dollár, 107,67 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,13 százalékos pluszban, 58,98 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,29 százalékos nyereségben, 53,27 dolláron forgott fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,43 százalékkal, 1506,35 dollárra süllyedt.

Szerdán mérsékelt nyereségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,70 százalékkal, 26 346,01 pontra, az S&P 500-as mutató 0,91 százalékkal, 2919,40 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,02 százalékkal, 7903,74 pontra nőtt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Budakeszi Arborétumban a kutyusokra is gondoltak

Napjaink fenntartható erdőgazdálkodásának szerves része a rekreációs lehetőségek bővítése

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...