Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Matolcsy: meg kell reformálni az eurót
No menu items!

Matolcsy: meg kell reformálni az eurót

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint meg kell újítani az európai közös pénzt, az új uniós vezetőknek pedig még van idejük megalkotni az euró reformját tartalmazó Maastricht 2.0 szerződést a következő válság előtt, legkésőbb 2022-ig.

Matolcsy szerint az eurót nem készítették fel a viharos időkre. Kép: Justin Chin/Bloomberg

Matolcsy György a novekedes.hu-n megjelent írásában kiemelte, az euró reformjára szükség van, ugyanis a Centre for European Policy elemzése szerint az euró első két évtizedének mérlege két tagállamnál (Németország és Hollandia) pozitív, Görögországnál közel semleges, a többi érintett országnál viszont negatív. Ennek döntő oka, hogy az eurót konjunktúrára tervezték, viharos időkre nem készítették fel – írta a jegybank elnöke.

Példaként említette a 2008-as globális pénzügyi válságot, majd a 2011-12-es euróválságot, amelyek megrázták a teljes eurózónát és külső pénzügyi mentőöv nélkül megroppantottak volna 5 gazdaságot az akkori 17-ből.

Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az eurózónán kívüli világ, főként az Amerikai Egyesült Államok és Kína jóval többet nyert az eurón, mint az egész eurózóna.

Matolcsy György szerint ebből következik, hogy “nem csupán szabad, de szükséges is előkészíteni az euró reformját, egy Maastricht 2.0 szerződést.”

Az euró működéséről és a jövőjéről Magyarországnak is véleményt kell alkotnia, ugyanis a kivitel kétharmada és a külkereskedelem 70 százaléka köti össze Magyarországot az eurózónával, miközben “az unió egyik legnyitottabb gazdasága vagyunk”, így az eurózóna működése erősen hat a magyar gazdaságra – hívta fel a figyelmet a jegybank elnöke.

Az euró megújításáról megjegyezte, az első lépés az őszinte számvetés nyílt vitával és belső elemzésekkel. A jegybankelnök szerint van megoldás arra, hogy “kilépjünk az euró csapdából.” Matolcsy György azt írta, lehetséges egy rugalmas monetáris keret kialakítása, ami nem egy, hanem több eurózónán belüli csoportra újítja meg a tagság 5 feltételét.

Ezen felül kiemelte, a többi hiba kijavítása is fontos (migrációs politika, egységes belső piac félbehagyása, uniós bővítés leállítása, britek leválasztása), “mert az uniós stagnálásért nem csupán a közös pénz gyengeségei, hanem más területek hibás politikái is felelősek” – fogalmazott Matolcsy György a Maastricht 2.0 című írásában.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések