Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság György László: Az amerikai és a magyar gazdaság is patrióta
No menu items!

György László: Az amerikai és a magyar gazdaság is patrióta

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a magyar iparban a legnagyobb, 70 százalékos a high-tech aránya, Németországgal és Dániával van egy szinten. Ráadásul Magyarországon az unortodox, patrióta gazdaságpolitikának köszönhetően több mint harmadával nőtt az egy évben előállított hozzáadott értéke.

Erről György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az MTI-nek Washingtonban, ahol bemutatták legújabb, Egyensúlyteremtés című könyve angol nyelvű változatát.

Az eseményen hangsúlyozta, a kormánynak fontos szerepe volt és van például a tőke és a munka világa, valamint a külföldi és a hazai tulajdon aránya egyensúlyának megteremtésében.

 

György László (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Kifejtette, hogy a magyar gazdaság nyitott, ám ez sebezhetőséggel jár, és a kormányzati politika célja éppen e sérülékenység csökkentése. Ennek eszközeiként a többi között a munkahelyteremtést, valamint a külföldi beruházásokat ösztönző intézkedéseket említette.

A magyar gazdaság eredményességéről példaként elmondta: brit startup vállalkozásokat kérdeztek arról, hogy a Brexit után hol tevékenykednének a legszívesebben, és az első helyen Magyarországot jelölték meg.

György László elmondta: az angol nyelvű kiadást azért tartja fontosnak, mert angol nyelvterületen is szeretné megértetni, hogy mit jelent az unortodox gazdaságpolitika. “Az általuk ismert és elfogadott közgazdászokra hivatkoztam, az ő Nobel-díjasaikra (…) hivatkozva szeretném megértetni, hogy lényegében olyasmiért támadnak bennünket, amit ők az itteni politikusoknak javasolnak. Ezeket az itteni politikusok nem hajtják végre, mi viszont megcsináltuk” – fogalmazott.

Kifejtette: “Bár az Egyesült Államokban úgy gondolják, hogy bezárkózunk, ugyanakkor miénk a világ legnyitottabb gazdasága: ha az export GDP-ben mért szintjét nézzük, ha a külföldi tőke GDP-ben mért arányát vizsgáljuk, akkor is a világ egyik legnyitottabb gazdasága vagyunk. Ezzel együtt viszont, csakúgy mint az amerikai gazdaság, mi is a hazai szereplőket részesítjük előnyben.”

György László az elmúlt kilenc év gazdaságpolitikájáról szólva három – együttesen unortodox – intézkedést idézett fel: a jövedelem átcsoportosítását a bérből és fizetésből élő és gyermeket vállaló családoknak; a technológiát, tudást hozó és munkahelyeket és piacokat teremtő külföldi működő tőke Magyarországra hívását; és a kedvezőbb feltételek megteremtését a kis- és középvállalkozói rétegnek.

Az államtitkár felidézte: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a magyar iparban a legnagyobb, 70 százalékos a high-tech aránya, Németországgal és Dániával van egy szinten. A kis- és középvállalkozók pedig jelentős adóteher-csökkentésnek örülhetnek: míg 2009-ben 54 százalékos adót kellett fizetniük, 2019-ben ez 36 százalékosra apadt, és György László szerint 2022-23-ig 30 százalék közelébe csökken.

György László szerint az Egyesült Államokban ideológiai okok miatt vannak, akik nem értenek egyet a magyar gazdaságpolitikával. Példaként említette, hogy Magyarország idő előtt visszafizette az IMF-nek a hitelt, és visszautasította a javaslatokat. Miközben például Görögország elfogadta és alkalmazta az IMF-receptet, negyedével csökkent a GDP-je, Magyarországon pedig éppen az unortodox politikának köszönhetően több mint harmadával nőtt az egy évben előállított hozzáadott érték.

Az államtitkár hozzátette, Magyarország megadóztatta azokat a cégeket, amelyek a 2008-as világgazdasági válsághoz hozzájárultak,

akik úgy alakították előtte a játékszabályokat, hogy a teljesítményüknél több profitot tudjanak kiszedni a világgazdaságból.

GYörgy László: Egyensúlyteremtés című könyve

Leszögezte: “a magyar bankrendszer profitabilitása igen kimagasló, és bár a hitelek aránya növekszik, de sokkal egészségesebb szerkezetben, mint 2010 előtt”.

Az államtitkár kiemelte: a napokban több nagy amerikai egyetemen, így a kaliforniai Berkeleyn tartott előadást és mutatta be a könyvet, a következő napokban pedig Washingtonban és a kongresszusban is tart előadást.

Elmondta, a magyar megoldás egy globális problémára adott válasz, és azért szeretné minél többekkel megismertetni ezt, mert a rugalmasan gondolkodni képesek profitálhatnak belőle nemzetállamaik számára.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás