Kezdőlap Hírek Negyven kilométeres kamionsorok lesznek a cseh határon?
No menu items!

Negyven kilométeres kamionsorok lesznek a cseh határon?

Lanzhotnál december elején akár 40 kilométeres kamionsorok is kialakulhatnak a Cseh határon a regisztráció elmaradása miatt.

Hosszú várakozásra kell készülniük a cseh határokon december 1-től a kamionosoknak, mert az új műholdas útdíjrendszerbe eddig csak 234 ezer tehergépkocsit regisztráltak az üzemeltetőik, ami a várt 458 ezer autónak mindössze 51 százaléka – közölte a CzechToll/SkyToll konzorcium, a rendszer üzemeltetője.

A CzechToll/SkyToll szerint a kamionok regisztrációja az utóbbi napokban felgyorsult, de tekintettel arra, hogy már csak két hét van az új rendszer indulásáig, december elejétől komoly problémákra, akár néhány tíz kilométeres kamionsorokkal is számolni kell.

A nagy szállító cégek eddig 197 ezer autót regisztráltak, ami majdnem egyharmaddal több, mint amennyivel a CzechToll/SkyToll a korábbi regisztrációk alapján számolt. A problémát elsősorban a kisebb szállító cégek okozzák, amelyek eddig 37 ezer kocsit regisztráltak, ami a vártnak csak mintegy 12 százaléka.

Elemzéseik szerint a hónap végéig még mintegy 200 ezer járművet kellene regisztrálni, ami nem egyszerű, s ezért december elsejétől valóban problémákra kell számítani a cseh határátkelőkön, elsősorban az autópályákon” – jelentette ki Matej Okáli, a CzechToll vezérigazgatója.

Ilyen sorok alakulnak ki a csehek szerint a határnál decemberben

A legnagyobb problémák a szlovák-cseh határt Lanzhotnál átszelő, magyarok által is nagymértékben használt autópályán várhatóak. Itt a CzechToll szlovák partnere, a SkyToll biztosítja a szolgáltatást. A társaság által kidolgozott modell szerint Lanzhotnál december elején akár 40 kilométeres kamionsorok is kialakulhatnak. A társaság rövidesen néhány intézkedést kíván bejelenteni, amelyek enyhíthetnék a várható problémákat.

A CzechToll/SkyToll felmérései szerint a külföldi partnerek 91 százaléka tud arról, hogy december 1-vel megváltozik az útdíjrendszer Csehországban, s ehhez minden kamionosnak új műholdas fedélzeti követő berendezést kell vásárolnia. A megkérdezettek 51 százaléka azonban azt állította, hogy a rendszerbe csak első útja során kíván bejelentkezni, s akkor akarja beszerezni a szükséges fedélzeti műszert is.

A regisztráció több száz helyen (például internet, határátkelők, benzinkutak, a cseh gazdasági kamara információs pontjai) szeptember 22-én kezdődött.

Csehországban 2010-től az osztrák Kapsch társaság üzemeltette az elektronikus útdíjrendszert, amely a 3,5 tonnánál nagyobb autókra vonatkozik. Az új rendszert a CzechToll/SkyToll cseh-szlovák konzorcium fogja működtetni.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.