Kezdőlap Cégvilág Richter: negyedévszázada a BÉT-en
No menu items!

Richter: negyedévszázada a BÉT-en

Éppen huszonöt éve kezdték meg a kereskedést a Richter Gedeon Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén, ahol ebből az alkalomból ünnepélyes csengetéssel indították a kereskedést.

Végh Richárd, a tőzsde vezérigazgatója az eseményen kiemelte: a társaság részvényeinek árfolyama a bevezetés óta 44-szeresére emelkedett a kezdeti 1330 forintos – akkor még ezer forint névértékű papírokra vonatkozó – bevezetési ár után, ami nemcsak a tőzsde, hanem a magyar nemzetgazdaság szempontjából is egyedülálló sikertörténetnek bizonyult.

A Richter jelenlegi súlya a BUX-indexben 21,15 százalékos, ez a harmadik legnagyobb súlyú papír, és piaci kapitalizációja alapján is a harmadik helyen szerepel.

A gyógyszeripari társaság értéke az aktuális tőzsdei árfolyamon mintegy 1100 milliárd forint, a cég eddig összesen 232,5 milliárd forint osztalékot fizetett törzsrészvényei után. A vállalat papírjai mindig biztos befektetésnek számítottak, a teljesítménye és a dinamikus működése minden jelenlegi tőzsdére készülő kibocsátó számára példát állít – mondta a BÉT vezérigazgatója.

Végh Richárd, Bogsch Erik és Orbán Gábor indította a pénteki kereskedést. Kép: MTI/Mónus Márton

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke elmondta: az évforduló mutatja azt, hogy megfelelően kezelte a világ változásait a cég, amihez stabil részvényesekre van szükség. Hosszú utat tett meg a Richter a tőzsdei bevezetése óta, regionális gyártóból magyarországi központú multinacionális nagyvállalattá vált, mintegy száz országban értékesíti készítményeit, közel ötven országban leányvállalataival is jelen van, Magyarországon kívül öt országban vannak gyártó egységei.

Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója elmondta: a Richter a nőgyógyászati termékeivel jelen van az egész világon. Elkötelezettek amellett, hogy a jövőben is magas hozzáadott értékű és kiváló minőségű speciális készítményeket vezessenek be a piacra, annak érdekében, hogy folyamatosan javítsák a jövedelmezőséget, és megfeleljenek a részvényesek elvárásainak. A Richter Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kutató-fejlesztő központjával rendelkezik, és globális szinten is az egyik legjelentősebb nőgyógyászati portfóliót tudhatja magáénak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás