Kezdőlap Agrár Zártkert Program összevonva: 2,4 milliárd forint lett a keret

Zártkert Program összevonva: 2,4 milliárd forint lett a keret

A nagy érdeklődés miatt a zártkerti területek infrastruktúra fejlesztésére kiírt pályázat ez évi támogatási keretét az Agrárminisztérium (AM) a jövő évi kerettel összevonva 2,4 milliárd forintra emeli. Idén 232 pályázat támogatására nyílik lehetőség – közölte az agrártárca.

A rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az agrártárca a pályázatok támogatására szánt keret megemeléséről döntött.

Ismertették, hogy az idei pályázat esetében is települési önkormányzatok, illetve ezek konzorciumai pályázhattak akkor, ha vállalták a zártkertként nyilvántartott ingatlanokon meglévő genetikai sokféleség megőrzését, a mezőgazdasági hasznosítást elősegítő fejlesztésekhez szükséges infrastrukturális háttér fejlesztését, továbbá a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradásának biztosítását.

A pályázatban a támogatható tevékenységek közé tartozott a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítása, ezek csapadékvíz elvezetéséhez szükséges fejlesztések, karbantartások elvégzése; vízvételi hely kialakítása, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítése; villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések létesítése; vadkerítés, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése, valamint területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés.

A döntést követően az AM az egyedi fejlesztési igényekhez igazodva támogatói okiratot köt a nyertes önkormányzatokkal, amelyek a fejlesztés megkezdéséhez szükséges előleget a felhatalmazó levelek megküldését követően kapják meg – tették hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.
Hirdetés

Hírek

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,