Kezdőlap Világgazdaság Szakértő: vihető kapcsolat. A kínai munkaerő kiszorítja az amerikait?
No menu items!

Szakértő: vihető kapcsolat. A kínai munkaerő kiszorítja az amerikait?

Az Egyesült Államoknak kedvez a Kínával való kereskedelmi háborút lezáró megállapodás – véli Frank Tibor Amerika-szakértő.

A szakértő az M1 aktuális csatornán elmondta: a megállapodással a két ország egy “vihető” kapcsolatba léphet, ami mindkettőnek érdeke.

A múlt pénteken bejelentett, a kereskedelmi vitát részben rendező egyezség keretében Kína például vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat.

Frank Tibor

Frank Tibor jelezte, a hatalmi konfliktus továbbra is fennáll a két ország között; ezt úgy érzékeltette, Kínának 2050-re másfél milliárd lakója lesz, míg az Egyesült Államoknak most 330 millió polgára van.

Nem azt tesz egy országot nagyhatalommá, hogy mennyi lakosa van, de mégiscsak nem egészen közömbös, hogy itt mekkora hatalmi különbségekről lesz szó befolyásban, világkereskedelmi pozícióban és nem utolsó sorban hadászati kérdésekben is” – fogalmazott a szakértő.

A probléma hátteréről elmondta, a kínai termékek olyan mértékben árasztották az Egyesült Államok piacát, ami már kiszorítja az amerikai termelést és a munkaerőt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.