Kezdőlap Hírek Milliárdos áfacsalás - cukorral és étolajjal
No menu items!

Milliárdos áfacsalás – cukorral és étolajjal

A közösségi áfaszabályok kijátszásával csalt el csaknem egymilliárd forint adót egy bűnszervezet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal külföldi társszervek segítségével számolta fel a négy nőből álló csoportot – közölte a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Kuperczkó Adrienn közölte: a négy nő által szervezett és működtetett cégháló ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoznak, egy gyanúsított letartóztatását pedig el is rendelte a Pécsi Járásbíróság.

A bűnszervezet cégei élelmiszeripari termékeket, jellemzően cukrot és étolajat szereztek be az Európai Unióból, a továbbértékesítéskor azonban az áfát nem fizették meg.

Az importárut így jóval olcsóbban, a piaci ár alatt adták tovább, és az áfafizetés kikerülésével a gyanú szerint csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A nagyszabású nemzetközi akció keretében a pénzügyi nyomozók Magyarországon húsz helyszínen tartottak kutatásokat. A tájékoztatás szerint a Pest megyében működő bűnszervezet felszámolásában hét külföldi helyszínen – az EUROPOL és az EUROJUST támogatásával – a szlovák rendőrség és a szervezett bűnözés elleni cseh ügynökség is részt vett.

Az egymilliárdos kár megtérítésére a NAV nagy értékű autókat és több millió forint készpénzt foglalt le, továbbá hat bankszámlát zárolt.

A pénzügyi nyomozók hat embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. Egyikük otthonában “kész állatkert” fogadta a NAV munkatársait: több mint negyven kígyó, valamint leguánok, gekkók, teknősök, madárpókok és tengerimalacok nehezítették a kutatást – közölte a sajtóreferens.

Az akcióról készült videó:

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,