Kezdőlap Fogyasztóvédelem A Viagogónál vizsgálódik a versenyfelügyelet
No menu items!

A Viagogónál vizsgálódik a versenyfelügyelet

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viagogo AG ellen  – közölte a hivatal.

A versenyfelügyeleti eljárás nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A GVH azt valószínűsíti, hogy a Viagogo félrevezeti a weboldalán jegyet vásárlókat

Az eljárást számos piaci jelzés alapján indította a GVH. A vizsgálat több, feltételezhetően tisztességtelen kereskedelmi kommunikációs gyakorlatra terjed ki: egyrészt a viagogo.com/hu weboldal működtetője a jegyek értékesítésekor fizetendő végső vételárakról valószínűleg a vásárlási folyamat késői pontján, időszerűtlenül tájékoztatja a vásárlókat, és elmulasztja közölni velük a szolgáltatásai igénybevételénél alkalmazott átváltási árfolyamot, valamint az árfolyamszámítás módját.

A hivatal ezen felül valószínűsíti, hogy a Viagogo a weboldalon a teljes vásárlási folyamat alatt olyan sürgető tájékoztatásokat tesz közzé, mint például, hogy “7 személy tekintette meg az elmúlt órában” vagy “a helyszínre az összes jegy kevesebb mint 4 százaléka elérhető jelenleg oldalunkon”, valamint a “Kérjük, vedd figyelembe, hogy ezek a jegyek nem lesznek elérhetők újra, ha elengeded őket”.

Mindezek a GVH szerint tartalmukkal és vizuális megjelenítésükkel azt a látszatot keltik a fogyasztók számára, hogy gyorsan fogynak a szabad helyek az eseményre.

A hivatal azt is vizsgálja, hogy a Viagogo eleget tesz-e a szakmai gondosság követelményének, amikor weboldalán nem teszi egyértelművé, hogy kizárólag az értékesítés lebonyolítására alkalmas közvetítő platformot üzemeltet vagy maga is fellép eladóként, továbbá azt a benyomást kelti, hogy nincs befolyása a weboldalon kialakított árakra, miközben valószínűsíthetően maga is értékesít jegyeket, illetve befolyásolni képes az értékesítési árakat a felszámított díjak és kezelési költségek rendszerén keresztül – közölte a GVH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.

Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Újabb 320 millió forinttal gyorsít a Cleango mobil autómosó

Nemzetközi piacra lépés és a hazai jelenlét erősítése a cél.

Zöld jövő Bécsben – a “Sokszínűség parkja”

Bécs új parkjában, nemcsak őshonos, klímaváltozási szempontból "jövőtálló" fákat ültetnek, hanem fiatalokat is aktívan bevonnak közösségi terek kialakításába.
Hirdetés

Hírek

Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Zöld jövő Bécsben – a “Sokszínűség parkja”

Bécs új parkjában, nemcsak őshonos, klímaváltozási szempontból "jövőtálló" fákat ültetnek, hanem fiatalokat is aktívan bevonnak közösségi terek kialakításába.

California Forever: milliárdosok álomvárosa Kaliforniában

Egy, a látványos tervek utcatervek közül Illusztráció:Californiaforever.com Amerikai milliárdosok gigantikus...

Változások a fiatal munkavállalók és az első házasok adókedvezményénél

Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is.

Adószakértő figyelmeztet: változnak a nyilatkozatok

Az ICT Európa adótanácsadói szerint fokozott figyelmet igényelnek a 2025. július 1-jétől életbe lépő adóváltozások, különösen a bérszámfejtés, a nyilatkozatok és a jogosultsági feltételek ellenőrzése terén.

Mennyi lakáshitelt vehet fel, aki az átlagbért viszi haza?

Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Devizapiac – Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett