Hirdetés
Kezdőlap Hírek Amerikában betiltják az ízesített e-cigarettákat
No menu items!

Amerikában betiltják az ízesített e-cigarettákat

Betiltja a fodormentás és gyümölcsös ízesítésű patronokkal használatos e-cigarettákat az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA).

Az FDA közölte: az ilyen típusú cigarettákat gyártó cégeknek 30 napjuk van arra, hogy leálljanak a termeléssel és a forgalmazással. A tiltás nem terjed ki a dohány- és mentoltartalmú patronokkal fogyasztható elektronikus cigarettákra, sem a többi, nem ízesített tankpatronos cigarettára.

Az első kommentárok szerint az intézkedés kompromisszumos megoldás. Részben ugyanis megpróbálja visszafogni a fiatalok körében hódító, gyakran halálos tüdőkárosodást okozó e-cigaretták fogyasztását, részben pedig eleget kíván tenni Donald Trump amerikai elnök azon kifejezett kívánságának, hogy védelmezzék az iparágat és a kisvállalkozókat.

Kedden az amerikai elnök újságíróknak úgy fogalmazott: egyes ízesített e-cigarettákat a kormányzat “bizonyos időre” kivon a forgalomból. “Meg fogjuk védeni a családjainkat. Meg fogjuk védeni a gyermekeinket. És meg fogjuk védeni az iparágat” – hangoztatta.

Trump korábban aláírta azt a képviselőházban és a szenátusban egyaránt megszavazott törvényt, amely megtiltja a dohányáruk és e-cigaretták eladását 21 éven aluliaknak. Massachusetts államban pedig novemberben írta alá Charlie Baker kormányzó azt a törvényt, amely azonnali hatállyal megtiltotta az ízesített e-cigaretta-termékek árusítását, 2020. június 1-jei határidővel pedig az összes az ízesített dohánytermék – közte a mentolos cigaretták – forgalmazását is.

Az e-cigarettákat gyártó és forgalmazó egyik legnagyobb vállalat, a Juul Labs novemberben önszántából leállította a fodormenta ízesítésű e-cigaretták forgalmazását.

A fiatalok körében egyébként a fodormentával és gyümölccsel ízesített elektronikus cigaretták a legnépszerűbbek. Betiltásukról hónapok óta folyik a vita az Egyesült Államokban, kivált, mert egyre több fiatal szenved ezektől halálos végű tüdőkárosodást.

Az Egyesült Államok több intézetében és kórházában kutatják a rejtélyesnek tartott tömeges megbetegedések okait. Ezek egyelőre még nem tisztázódtak pontosan, nincsenek végleges következtetések, de az első eredmények szerint az E-vitamin-acetát lehet az elektronikus cigaretták halálos összetevője. A betegektől lefoglalt e-cigaretta-minták 52 százalékában ugyanis megtalálható ez a vegyület.

Az E-vitamin-acetát olajszerű adalékanyag, amelyet a töltőanyagokba kevernek. Ezt a vegyületet megtalálták a tüdőbetegségben meghalt betegek tüdőszövetében is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás