Kezdőlap Gazdaság Szijjártó: Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás tavaly
No menu items!

Szijjártó: Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás tavaly

Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben, a beruházási érték mintegy 48 százalékát két dél-koreai nagyvállalat hajtotta végre – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető szerint a kutatás és fejlesztés irányába fordult a magyar gazdaság. Kép: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter kifejtette, a kormány összesen 101 nagyberuházásról kötött megállapodást külföldi és magyar nagyvállalatokkal, ami hárommal több, mint a 2018-ban elért korábbi csúcs. A beruházások összértéke eléri az 1705 milliárd forintot, ami szintén abszolút rekordnak tekinthető és a tavalyi GDP csaknem 4 százalékát teszi ki – hangsúlyozta. A kormány összesen 156 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette ezeknek a beruházásoknak a megvalósulását.

Az új beruházásokkal létrehozott munkahelyeket 50 százalékkal magasabb fizetések jellemzik, mint a 2017-ben létrejötteket, ez pedig a magyar gazdaság dimenzióváltását tükrözi – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter szerint ugyanis míg korábban szinte kizárólag termelésorientált nagyvállalatok érkeztek Magyarországra, addig most olyan új technológiákat alkalmazó cégek indítanak beruházásokat, amelyek igazodnak az új világgazdasági korszak által diktált elvárásokhoz. A magyar gazdaság orientációja ezzel a kutatás és fejlesztés irányába fordult – tette hozzá.

A miniszter abból a szempontból is egyedinek nevezte a tavalyi évet, hogy nem Németországból, hanem Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás.

A keleti nyitás sikerét mutatja, hogy a 2019-es magyarországi beruházási érték mintegy 48 százalékát két koreai nagyvállalat hajtotta végre, a dél-koreai, japán és kínai beruházók pedig az új munkahelyek harmadát hozzák létre – mondta.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy teljesen új korszakába lép át a globális autóipar, Magyarország pedig ennek az időszaknak is az egyik vezető országa. Példaként említette, hogy tavaly nyolc olyan beruházás érkezett az országba, amely elektromos akkumulátorok, illetve alkatrészeik gyártásában érdekelt, emellett több cég is fejleszti magyarországi elektromosmotor-gyártását.

Sikerként értékelte, hogy minden korábbinál több, összesen tizennégy üzleti szolgáltató központ jött létre 2019-ben Magyarországon. Az ilyen munkahelyek a jól képzett, több nyelvet beszélő fiataloknak biztosítanak magas fizetést nyújtó állásokat, segítve ezzel itthon maradásukat – fejtette ki.

Kiemelte, a magyar gazdaság több lábon áll és kiegyensúlyozott, ami biztonságot jelent. A miniszter szerint erre utal, hogy a beruházások 20 különböző iparágban valósulnak meg. A területi kiegyensúlyozottságot pedig az mutatja, hogy minden megyébe érkezett beruházás, Budapest és Pest megye mögé pedig Komárom-Esztergom megye zárkózott fel a rangsorban – mondta.

Szijjártó Péter megjegyezte, a magyar tulajdonú társaságok tíz nagyberuházást hajtottak végre 2019-ben, ezek összértéke 126 milliárd forint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori...

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás