Kezdőlap Turizmus Koronavírus - Kevesebb a kínai turista Budapesten
No menu items!

Koronavírus – Kevesebb a kínai turista Budapesten

A magyarországi turizmusra is hatással van a koronavírus: nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából. A budapesti szállodáknak több száz foglalást kellett törölniük.

Kínai turisták a Lánchídnál. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tavaly január és november között 430 ezer vendégéjszakát, a teljes vendégforgalom 5-6 százalékát adták a kínai turisták, akik többsége csoportosan, több európai országot érintő körutazásra befizetve érkezett Budapestre.

Magyarország és a közép-európai régió egyik legnagyobb kínai beutaztató társasága, az EETS igazgatója, Lázár Judit a Világgazdaságnak elmondta: egyelőre 20 százalékos lemondásnál tartanak a következő, nagyjából két hétre. Az Európában már úton lévő kínai turistacsoportok nem indulnak haza, ők a járvány kitörése előtt keltek útra – tette hozzá.

Jelenleg turisztikai szempontból kevésbé forgalmas időszakot érint a visszaesés, a kínai utazási szezon csak később, áprilisban, májusban kezdődik.

A Budapest Airport a lappal azt közölte, hogy légitársasági intézkedésekről egyelőre nem kaptak értesítést. Arról, hogy az elmúlt napokban bejelentett és megnyitott új, közvetlen kínai desztinációk esetében az utazási korlátozások miatt esetleg módosítani kell-e a járatokat üzemeltető légitársaságok és a Budapest Airport közötti szerződéseket, a társaság arra hivatkozva nem adott tájékoztatást, hogy a megállapodások részletei üzleti titoknak minősülnek.

Ferihegyre egyébként tavaly a Kínából érkező összes utas 55 százaléka, 103 ezer ember érkezett közvetlen kínai légi járattal – írta a lap.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.
Hirdetés

Hírek

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.