Kezdőlap Gazdaság Elemzők a bérnövekedésről - idén is kétszámjegyű lehet
No menu items!

Elemzők a bérnövekedésről – idén is kétszámjegyű lehet

A várakozásokat meghaladóan nőttek a keresetek tavaly novemberben, és idén is 9 százalék feletti lehet a növekedés – vélik elemzők.

Horváth András

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte: az emelkedés a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatásának, illetve a novemberi bónuszfizetéseknek köszönhető. Az ismételten 8 százalékkal növekvő bérminimum miatt is 9 százalékot várhatóan meghaladó bérnövekedést prognosztizál az idén, amely 5,5 százalék körüli reálbér növekedést jelent.

Horváth András összegzése szerint 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 50,9 százalékkal nőttek a magyar munkaerőpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a magyar gazdaság történetében.

Kitért arra, hogy a munkaerőért zajló összeurópai versenyben a magyar béreknek továbbra is jelentős hátrányt kell még ledolgozniuk, hogy a munkavállalási célpiacnak számító országok nettó bérszintjének kétharmadát elérje a hazai, ezt követően indulhatna aktív visszaáramlás a hazai munkaerőpiacra.

Virovácz Péter

Virovácz Péter szerint akár idén is kétszámjegyű maradhat a bérnövekedés, ami támogatja a fogyasztás tartós bővülését. Virovácz Péter kiemelte, a várakozásokat messze felülmúló bérkiáramlás elsődleges oka a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) drasztikus növekedése, elsősorban a költségvetési szférában.

Az első tizenegy hónap adatát összegezve szinte biztosra vehető, hogy 2019 egészében 11 százalék felett marad a nettó bérek növekedése, ám az emelkedő infláció miatt ez reálbérek szintjén 7,5 százalék körül alakulhat – közölte.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint az átlagbérek emelkedése várhatóan 2020-ban is az inflációt érdemben meghaladó lesz, de a korábbiakhoz képest lassulhat. Hozzátette: novemberben az előző hónapokhoz képest gyorsult a bérek éves növekedési üteme, amiben szerepe lehetett egyedi kifizetéseknek, jutalmaknak is. A dinamika gyorsulásában most a közszférának volt nagyobb szerepe, de a versenyszférában is kismértékben gyorsult a növekedési ütem.

A korábbi hónapoknál gyorsabb béremelkedés vélhetően majd meglátszik a karácsonyi időszak miatt a szokásosnál amúgy is erőteljesebb kiskereskedelmi forgalmon is. Idén kedvezőtlen világgazdasági folyamatok nyomán a bértárgyalások lassabban haladhatnak és az elmúlt években megszokottnál nehezebben juthatnak egyezségre  a munkaadók és a munkavállalók – jelezte.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a fizetések emelkedése segíti a belső fogyasztás bővülését, ugyanakkor kockázatai is vannak. Egyrészt felfelé húzza az inflációt, másrészt a béremelkedés mértékének megfelelően a termelékenységnek is javulnia kell, különben versenyhátrányba kerül a magyar gazdaság.

A K&H elemzője szerint 2020-ban további béremelkedés várható, részben a minimálbér és a garantál bérminimum újabb 8-8 százalékos emelése miatt. Ugyanakkor a bérdinamika lassulni fog részben a visszafogottabb gazdasági növekedés következtében az inflációval számolt reálbér-emelkedés pedig 4-5 százalék körül lehet.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.