Kezdőlap Tőzsde A koronavírus elérte a kínai tőzsdét

A koronavírus elérte a kínai tőzsdét

Öt éve nem volt ilyen rossz napja a kínai tőzsdéknek mint hétfőn, amikor több mint egy hét elteltével, a tüdőgyulladás-járvány miatt meghosszabbított holdújévi ünnepek után először újraindult a kereskedés Sanghajban és Sencsenben.

A kínai tőzsdéken jegyzett vállalatok piaci tőkeértéke 393 milliárd dollárral csökkent hétfőn, január 23. óta az első kereskedési napon. A dollár/jüan keresztárfolyam újra a hetes szint fölé emelkedett, a sanghaji árutőzsdén pedig napi limittel zuhantak a jegyzések, a pálmaolajtól kezdve a rézig.

Mindez annak dacára, hogy a kínai jegybank csökkentette a fordított repokamatokat és 2004 óta a legnagyobb értékű, 174 milliárd dollárnyi likviditást pumpált a pénzpiacokra, a tőzsdefelügyelet pedig lépéseket tett az eladási hullám fékezésének érdekében, egyebek között a shortolás korlátozásával.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 7,72 százalékkal, 2746,61 pontra, hat havi mélypontra zuhant, de 9 százalékos mínuszban is járt a nap folyamán. A sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 8,54 százalékkal, 9769,68 pontra esett. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 7,88 százalékos mínuszban, 3688,36 ponton zárt.

Ilyen nagy arányú napi veszteségeket legutóbb 2015 nyarán, a kínai tőzsdék összeomlásakor mértek.

A sanghaji árutőzsdén meredeken zuhantak a vasérc, a kőolaj és a réz jegyzései, amelyek ezzel utolérték a múlt héten jelentősen csökkenő világpiaci árakat. A réz tonnánkénti ára 7 százalékkal, 44 780 jüanra, több mint három és fél éves mélypontra süllyedt és végül 6,5 százalékos mínuszban zárta a kereskedést. Az alumínium ára 3,7 százalékkal, a nikkelé 4,2 százalékkal, az ólomé 5,2 százalékkal, az óné pedig 5,8 százalékkal esett.

A jüan idei leggyengébb szintjén indította a kereskedést a Kínán belüli (onshore) piacon. A jegybank, azaz a Kínai Népi Bank (People’s Bank of China/PBOC) a piacok nyitása előtt 6,9249 jüan/dollárban szabta meg a középárfolyamot, 373 pippel gyengébben az előző kereskedési nap 6,8876 jüan/dollárjánál.

Az onshore piacon a kereskedés kezdetén 0,75 százalékkal gyengült a jüan, a dollár jegyzése 6,9368 jüanon állt. A keresztárfolyam gyorsan áttörte a hetes küszöböt és záráshoz közeledve már a 7,02-es szint fölé emelkedett, amire december közepe óta nem volt példa.

A piacok zárása után a jegybank úgy fogalmazott, hogy az árfolyamok csökkenése irracionális, sőt pánik jellegű volt, amit a csordaszellem eluralkodása váltott ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.