Kezdőlap Pénzvilág Véget ért a világkereskedelmi "boom" - jön a lejtmenet, állítják elemzők
No menu items!

Véget ért a világkereskedelmi “boom” – jön a lejtmenet, állítják elemzők

Londoni pénzügyi elemzők szerint több tényező utal arra, hogy véget ért a világkereskedelmi “boom”, és az elmúlt évek meredek növekedési ütemei után az idei év végére már csak minimális fellendülés várható.

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti 

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, az Oxford Economics közgazdászai kedden ismertetett helyzetértékelésükben közölték: a mostani állapotot tükröző szintetikus mérőszámaik azt mutatják, hogy a világkereskedelem éves szintre átszámolt pillanatnyi növekedési üteme nem éri el a 3 százalékot, jóllehet 2017-ben és 2018 elején még 6 százalék volt.

A ház szerint az előremutató jelzőszámok alapján a világkereskedelem értékének éves szintű bővülési üteme 2018 végéig 1 százalékra is lassulhat.

Az Oxford Economics londoni elemzői szerint mindez lefelé ható kockázatot jelent a cég 2019-re szóló, 4 százalékos növekedést valószínűsítő alapeseti előrejelzésére.

Az elemzőműhely összetett mérési eszköztárában szerepel egyebek mellett a német feldolgozóipar külföldi rendelésállománya, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) légi teheráru-fuvarozási statisztikája, a réz világpiaci árfolyama, valamint a világ tengeri konténeres árufuvarozásának hozzávetőleg 20 százalékát lebonyolító Maersk konglomerátum részvényárfolyama.

Kedden bemutatott előrejelzésükben az Oxford Economics elemzői közölték, hogy jelenleg mindegyik jelzőszámuk a világkereskedelem növekedési ütemének lassulását mutatja. A mérési eszköztár változói közül a legnegatívabbak a cég ismertetése szerint a légi és a tengeri áruszállítás, valamint a német gyáripari rendelésállomány számai, ezek mindegyike mindössze 2-2,5 százalékos éves szintű pillanatnyi világkereskedelmi növekedést jelez.

Negatív folyamatokat tükröz a réz világpiaci ára, amely 9 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, valamint a Maersk részvényárfolyama is, amely 27 százalékot esett az elmúlt egy évben.

Az Oxford Economics számítási módszertana alapján mindkét mutató azt valószínűsíti, hogy a világkereskedelem értékének éves szintű növekedési üteme az idei év végén már nem éri el az 1 százalékot.

A ház hangsúlyozza, hogy ezek nagyon magas frekvenciájú adatok, és jól jelezték a világkereskedelem lassulását 2007-2008-ban, 2011-2012-ben és 2015-2016-ban is.

Más nagy londoni házak az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának legutóbbi mozzanatával, a héten bejelentett amerikai-mexikói különmegállapodással kapcsolatban is borúlátó értékeléseket adtak.

A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének kedden bemutatott tanulmánya szerint különösen Kanada szenvedheti meg, ha végképp kimarad a megállapodásból.

A ház felidézte: Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy véget vet a NAFTA-egyezménynek és új vámokat ró ki az autóimportra, ha Kanada nem jut új megállapodásra az Egyesült Államokkal.

A TD Securities londoni elemzőinek számítási módszertana alapján az évente ezermilliárd dollár értékű háromoldalú kereskedelmet szabályozó NAFTA felszámolása hozzávetőleg 0,5 százalékkal csökkentené Kanada hazai össztermékének (GDP) éves értékét, de ha Washington emellett 25 százalékos vámot is kivet az autóimportra, az önmagában további 1,3 százalékot venne el a kanadai GDP-értékből.

Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics azt emelte ki keddi helyzetértékelésében, hogy miközben az amerikai kormány véglegesítette a Mexikóval kötött kétoldalú egyezményt, a Kínával folytatott amerikai kereskedelmi tárgyalásokon semmiféle eredmény nem született, és nincs is kijelölt időpont a tárgyalások folytatására.

A Capital Economics londoni elemzői közölték: alapeseti feltételezésük az, hogy az Egyesült Államok végül teljes egészében ki is fogja vetni a 200 milliárd dollárnyi újabb kínai importra kilátásba helyezett vámokat.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Hírek

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.