Kezdőlap Edukáció Pénz7 - hatodszor. Fókuszban a modern pénzhasználat
No menu items!

Pénz7 – hatodszor. Fókuszban a modern pénzhasználat

Kezdődik a több mint 200 ezer diák pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg. A kiemelt témák idén a korszerű pénzhasználat, a digitális biztonság és a biztosítás lesznek.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénz7 megnyitóján elmondta: a kormány és a pénzügyi terület képviselői kiemelten kezelik a pénzügyi tudatosságot, e területen egyre újabb ismeretek jelennek meg.

Varga Mihály a pénzügyi tudatosság fontosságát hangsúlyozta. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A miniszter kifejtette: segítséget kell nyújtani az embereknek ahhoz, hogy a mindennapi élethez, megtakarítások tervezéséhez, öngondoskodási formák kiválasztásához megfelelő pénzügyi ismeretük legyen.

Rámutatott arra, hogy a magyar családok alig negyede tervezi meg költségvetését, miközben az OECD-országokban az arány 60 százalék.

Van még bőven tennivaló e téren a tudatos pénzügyi döntések érdekében – fűzte hozzá.

A kormány pénzügyi tudatosság fejlesztéséről szóló stratégiája a teljes lakosságot szeretné elérni, a Pénz7 pedig kiemelten fontos a fiatalok eléréséhez – ismertette a miniszter.

A programsorozat központi témája idén a biztosítás és a korszerű pénzhasználat, a digitális biztonság lesznek.

Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Pénz7 a European Money Week és a Global Money Week eseménysorozat része.

A magyar program önmagában több diákot, tanárt, oktatót és önkéntest tudott felmutatni tavaly, mint amennyit Franciaországban, Olaszországban, Németországban együttesen elértek – mondta. Kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy a pénzügyi és a vállalkozási ismeretek beépüljenek a közoktatásba.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a rendezvénysorozat az elmúlt években kiegészült a vállalkozói ismeretek oktatásával is.

Ez azért fontos, mert Magyarországon a 40 év alatti vállalkozók aránya mindössze 27 százalék, nagyon alacsony, és a magyar vállalkozói szektor jelenlegi problémája a generációváltás, amelyhez felkészült vállalkozók kellenek – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára közölte: a magyar programsorozatot március 2. és 6. között rendezik meg, több mint 1100 iskola 207 ezer diákjának mintegy 900 önkéntes szakember tart 11 500 órát.

Magyarország 2015-ben csatlakozott először az European Money Week Európa szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez. A program idén is kapcsolódik a Global Money Week eseménysorozatokhoz is.

Varga Mihálynak a Bankszövetség elnöke, Becsei András és főtitkára, Kovács Levente adta át a díjat. Fotó: PM

A programsorozat megnyitóján a Pénz7 pénzügyi kultúrafejlesztés kiemelt önkéntese díjat Varga Mihály pénzügyminiszter és Hegedüs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja kapták.

A Pénz7 pénzügyi kultúra nagykövete az Európai Bankszövetség lett, intézményi kategóriában a Takarékbank és a Mastercard. A Pénz7 pénzügyi kultúra nagykövete egyéni kategóriában Terták Elemér közgazdász lett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.