Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kamatcsökkentési hullámot indíthat a Fed
No menu items!

Kamatcsökkentési hullámot indíthat a Fed

A világ számos jegybankja – köztük az amerikai Fed is – kamatot csökkenthet, hogy enyhítse azt a feszültséget, amit a koronavírus okoz a globális piacokon – véli a Goldman Sachs.

A The Wall Street Journal című lap az amerikai befektetési bank véleményét idézve azt írta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a március 18-án záródó kétnapos ülésén, vagy akár még azt megelőzően 50 bázispontú kamatcsökkentésről dönthet és hasonló mértékű amerikai kamatvágást vár a második negyedévre is a Goldman.

Más piaci szereplők is kamatcsökkentéssel számolnak. Ezt jól jelzi, hogy már péntek délután a CME-csoport FedWatch szolgáltatása szerint a határidős jegyzések 61,6 százalékra tették annak az esélyét, hogy a Fed március 18-án záródó kétnapos ülésén az alapkamatot 25 bázisponttal csökkenti a jelenlegi 1,50-1,75 százalékról, míg 38,4 százalék a valószínűsége egy ennél nagyobb, 50 bázispontú vágásnak.

Hétfőn dél körül a határidős jegyzések még nagyobb, már jórészt 75 bázispontú kamatvágást valószínűsítettek.  

Jerome Powell

A korábban várthoz képest is nagyobb kamatcsökkentési várakozásban komoly szerepet játszott Jerome Powell, a Fed elnökének péntek esti közleménye, amiben jelezte, hogy “a Fed szorosan figyelemmel követi a koronavírussal kapcsolatos helyzetet, és hogy szükség esetén minden lehetséges eszközt felhasznál az amerikai gazdaság támogatása érdekében“.

A Goldman Sachs azzal számol, hogy a Fed mellett, a kanadai, az ausztrál, az új-zélandi, a brit, a norvég, az indiai, a dél-koreai és a svájci jegybank, valamint az Európai Központi Bank (EKB) is kamatot csökkent majd.

A Reuters hétfőn dél körül arról jelentett, hogy a piacok szerint az ausztrál központi bank már kedden, a kanadai pedig talán a hét második felében kamatot csökkent, miközben 50-50 százalékos esélyt látnak arra, hogy a jövő héten az EKB is kamatot mérsékel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...