Kezdőlap Turizmus Légitársaságok: jön a lezárt középső ülés - ugrik a profit?
No menu items!

Légitársaságok: jön a lezárt középső ülés – ugrik a profit?

A repülőgépeken a foglalható ülőhelyek számának csökkentésével biztosítanák a nagyobb távolságot az utasok között a légitársaságok. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a legtöbb légitársaság számol ezzel a megoldással.

Váradi József

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek beszélt arról: vizsgálják annak lehetőségét, hogy minden széksorban blokkolják a középső üléseket, mivel így tartható az utasok között a megfelelő távolság.

Ezzel a megoldással a gépek kapacitásának harmada kiesne, így egy 180 székes repülőn csak 120 ülés lenne elérhető az utasok számára.

Alexandre de Juniac

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója egy újságíróknak tartott videokonferencián beszélt arról, hogy a járvány előtt a nagy kapacitású keskenytörzsű gépek mint az Airbus A321neo, vagy a Boeing 737 MAX rendkívül népszerű volt, mert sok utast tudtak szállítani alacsony költség mellett, a cégek profittermelésének kulcsai voltak.

A válság után ugyan még több hónapig nem lesz akkora kereslet a repülés iránt, mint előtte, de ezeket a gépeket akkor sem fogják kisebb kapacitásúra cserélni – magyarázta Alexandre de Juniac. Hozzátette: a légitársaságok az emberek közti távolság megtartása érdekében a középső széket blokkolni fogják, így

a legnagyobb töltöttség 70 százalék alatt marad, miközben a válság előtt átlagosan 75 százalékos töltöttséget kellett elérni a nyereséges üzemeltetéshez.

Az IATA friss elemzése szerint a légiközlekedési iparágban a korábban becsült 252 milliárd dollár kiesés helyett 314 milliárd dollárral kevesebb bevétel várható a járvány miatt csökkenő kereslet, és az utazási korlátozások miatt. Ez a teljes tavalyi iparági árbevétel 55 százaléka.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A magyar nők 71 százaléka nem választaná a műszaki-informatikai pályát egy felmérés szerint

A megkérdezett nők 71 százaléka nem tervezi, hogy műszaki, technológiai vagy informatikai pályán dolgozzon, míg a férfiaknál ez az arány 41 százalék - közölte a CETIN Hungary friss országos kutatása alapján, amiből az is kiderült, hogy a mesterséges intelligenciával a magyarok nagy része még csak most ismerkedik.
Hirdetés

Hírek

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.

Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Vadászgépek és zavaróberendezések biztosíthatják a budapesti találkozót. Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Szünidei kalandok Pécsett – különleges programok az őszi szünetre

Az őszi szünetben a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Cella Septichora Látogatóközpont változatos programokkal várja a 8–12 éves gyerekeket. A szülők fellélegezhetnek: a napközis jellegű foglalkozások egész napos élményt és felügyeletet biztosítanak, a rövidebb programok pedig családi kirándulások részeként is remek választások.

Mennyi személyi kölcsönt lehet felvenni az átlagbérből?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel publikált adatai szerint idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt.

Céges AI, magán előfizetésből: sokszor a dolgozók állják a költséget

A cégek 70%-a támogatja az AI-t, de 66%-uk nem képzi a dolgozóit

Megállapodás született a kilencedik amerikai beruházásról Donald Trump hivatalba lépése óta

Megállapodás született arról, hogy a Citibank folytatja magyarországi tevékenységének bővítését, így ez immár a kilencedik amerikai beruházás Donald Trump elnök januári hivatalba lépése óta.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.