Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Adóváltozások: kedvezőbb tao, emelt katás alap, alacsonyabb ekho
No menu items!

Adóváltozások: kedvezőbb tao, emelt katás alap, alacsonyabb ekho

Újabb, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait csökkentő javaslatot terjesztett be a kormány. A törvénytervezet biztosítja, hogy a fejlesztési tartalék összegét a teljes adózás előtti nyereségből le lehet írni, illetve további adókönnyítő intézkedéseket is tartalmaz.

A Pénzügyminisztérium közölte: a kormány újabb beruházásösztönző intézkedése lehetővé teszi azt, hogy az elkövetkező négy évben magyarországi beruházást tervező cégek esetében a beruházásra fordítani kívánt nyereség akár teljes társasági adómentességben részesüljön.

Az úgynevezett fejlesztési tartalékot a jelenlegi szabályok szerint csak az adózási előtti nyereség összegének felére lehet igénybe venni.

A módosítás szerint a teljes nyereségre igénybe vehető, de továbbra is figyelemmel kell lenni a tízmilliárd forintos felső határra.

A kedvezménnyel minden hazai vállalkozás élhet, de a kedvező szabály hatására akár a külföldi székhelyű, de hazánkban tevékenykedő multik is dönthetnek úgy, hogy a tavalyi nyereségüket nem külföldre viszik, hanem azt Magyarországon fektetik be. Most csak a döntést kell meghozniuk, a beruházás megvalósítására négy év áll rendelkezésükre – áll a közleményben.

A törvényjavaslat biztosítja azt is, hogy a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértékének csökkentéséről szóló kormánydöntés a veszélyhelyzetet követően is érvényes és hatályos legyen. A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentésével az ekhosok és a katások is jól járnak.

Július 1-jétől a jelenlegi 17,5 százalék helyett 15,5 százalékra csökken a kifizető által fizetendő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke, amely 40 ezer magánszemélyt érint.

Nő a katások ellátási alapja is július 1-jétől. Az a kisadózó, aki 50 ezer forint tételes adót fizet, annak az ellátási alapja (társadalombiztosítási és álláskeresési ellátások számításának alapja) havi 98 100 forintról 102 ezer forintra emelkedik. Az a katás, aki havi 75 ezer forint adót fizet, annak az ellátási alapja havi 164 ezer forintról 170 ezer forintra emelkedik.

A törvényjavaslat tartalmazza a bankok járványügyi különadójával kapcsolatos visszatérítési szabályokat. A bankok az általános közterheiken felül 2010 óta járulnak hozzá különadóval a költségvetési bevételekhez. Idén a szaktárca számításai szerint összességében több mint 270 milliárd forintot fizetnek be a pénzügyi tranzakciós illeték, és a bankadó révén a pénzintézetek. A járványügyi különadót, mintegy 55 milliárd forintot ezen felül fizetik meg a bankok. A hitelintézetek ezt az összeget – a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból – adóvisszatartás formájában kapják vissza – közölte a Pénzügyminisztérium.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét
Hirdetés

Hírek

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás