Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Az OTP netbankján immár QR-kóddal is fizethetünk
No menu items!

Az OTP netbankján immár QR-kóddal is fizethetünk

Az OTP internetbankján keresztül mától a QR-kód lefotózásával is lehet fizetni – jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója.

A fejlesztéssel a kártyaadatok megadása nélkül hajthatók végre a tranzakciók, amelyek eredményéről azonnal visszajelzést küld a rendszer. A megoldás első körben online, a SimplePay felületeken válik elérhetővé.

Csányi Péter

Csányi Péter közölte: nyitottak más pénzintézetek megkeresésére, így akár más internetbanki felületen is elérhető lehet a fejlesztésük. A terveik szerint ez a megoldás a jövőben külön alkalmazásban is elérhetővé válik.

Hangsúlyozta, hogy az OTP digitális stratégiája szerint banktól független szolgáltatásként tud terjedni a piacon a fejlesztés. A jelenlegi 20-25 százalékos lakossági készpénzmentes (elektronikus) fizetési tranzakciók aránya 10 év alatt várhatóan 50 százalék körülire nőhet, amihez az új fizetési megoldás is hozzájárul az ügyvezető szerint.

Adataik alapján a járványhelyzet kezdete óta harmadával több online tranzakciót hajtottak végre az ügyfelek, és több mint 15 százalékkal nőtt a digitális átutalások száma.

Másfélszer annyian használják jelenleg az OTP SmartBank mobilalkalmazását, mint egy éve ilyenkor. A tavaly nyár vége óta elérhető QR-kódos csekkbefizetéses tranzakciók száma pedig megnégyszereződött az elmúlt pár hónapban, az online banki szolgáltatásokat a 65 év felettiek is egyre szívesebben használják – sorolta.

A QR-kóddal még gyorsabb az azonnali fizetés. Kép forrása: fintechzone.hu

Megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány az elektronikus ügyintézésben lépéskényszerbe hozta a teljes magyar pénzintézeti szektort. A korábban már megvalósított fejlesztéseikkel gyorsan tudtak alkalmazkodni az új helyzethez, a megkezdett fejlesztéseket pedig folytatták.

A bank két legfontosabb fejlesztésének- a SimplePay bankfüggetlen online fizetési alkalmazásnak és a Simple by OTP mobilalkalmazásnak – döntő szerepe van az online fizetés magyarországi elterjesztésében – mondta Csányi Péter.

Közölte: 2020 első fél évében a Simple by OTP alkalmazáson keresztüli tranzakciók összege közel 10 milliárd forintot ért el, a SimplePay online fizetési rendszeren keresztül pedig 2019 első fél évéhez képest közel kétszer annyi, mintegy 238 milliárd forintos bevételt értek el a magyarországi kereskedők. Minden ötödik magyar mobiltelefon felhasználónak telepítve van Simplepay alkalmazása.

Benyó Péter, az OTP Mobil Kft. ügyvezetője elmondta: az OTP Bank 2013-ban alapította az OTP Mobilt, a csoport fintech cégét. A SimplePay-ben több mint 6 millió érintésmentes tranzakciót kezeltek tavaly, a teljes forgalom 300 százalékkal nőtt. A Simple alkalmazásnak már 1,25 millió regisztrált felhasználója van, a tavalyi év első fél évéhez képest az applikáció új regisztrációinak száma duplájára nőtt, a tranzakciók száma 22 százalékkal bővült.

Benyó Péter

Az elmúlt három hónapban a korlátozások miatt az alkalmazásban indított parkolási, jegyvásárlási tranzakciók nullára estek, miközben voltak szolgáltatások, amelyek a helyzet nyertesei lettek, ezek közé sorolta a csekkbefizetést, vagy az étel házhozszállítást, ami kiemelkedően nőtt áprilisban is.

Elmondta, hogy megsokszorozódott a SimplePayhez csatlakozott kereskedők száma, a teljes időszakban a korlátozások fennállásáig több mint 500-zal nőtt, így már kilencezer kereskedőt szolgál ki.

A most bevezetett új fizetési megoldással megjelenik a QR-kód, amivel utalási felületre érkezik a vevő, aki be is fejezheti a fizetést. A meglévő, partnerszerződéssel rendelkező kereskedőket az év végéig hívják meg a minimális fejlesztést igénylő új rendszer használatára. Az alkalmazásban a terveik szerint a biztosításokat is elérhetővé teszik, ennek első lépése egy assistance jellegű utasbiztosítás lesz a közeljövőben Benyó Péter közlése szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás