Kezdőlap Világgazdaság Az Amazon a járvány egyik nagy nyertese
No menu items!

Az Amazon a járvány egyik nagy nyertese

Az Amazon soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt – jelentette be Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.

Elemzők szerint az internetes kereskedelmi vállalat a világjárvány egyik nagy győztese: a második negyedévben az előző év második negyedévéhez képest a bevétele mintegy 40 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt, és megduplázódott a nyeresége is. A nettó profitja áprilistól júniusig 5,2 milliárd dollárra hízott.

Március óta több mint 175 ezer új munkahelyet teremtettünk, s ezek közül 125 ezret most alakítunk át állandó munkahellyé” – fogalmazott Bezos. Közölte azt is, hogy a cég szállítási kapacitásait 160 százalékkal növelte a járvány idején.

A harmadik negyedévre Bezos 2-5 milliárd dolláros haszonnal számol.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra üzleti eredményeit a Facebook közösségi platform, a Google és az Apple informatikai óriásvállalat is. Mindhárom cég a várakozásoknál jobb eredményekről számolt be. A Facebook 11 százalékos bevételnövekedés mellett szintén megduplázta a nyereségét, mintegy 5,2 milliárd dollárt könyvelhetett el, a Google-nak, amely az Alphabet leányvállalata, csökkentek ugyan a bevételei, de a vártnál jobban zárta a negyedévet. Nettó nyeresége 6,96 milliárd dollár lett.

Az Apple teljesítményét értékelve a The Wall Street Journal azt írta: a vállalat “makkegészséges”, a járvány gazdasági következményei láthatóan nem érintették, annak ellenére sem, hogy átmeneti időre több boltját be kellett zárnia szerte a világban. A kaliforniai székhelyű óriásvállalat a második negyedévben 11 százalékkal, 59,7 milliárd dollárra növelte bevételeit, a vállalat részvényei a csütörtöki tőzsdezáráskor 400 dollárt értek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...