Kezdőlap Agrárvilág Agrárminiszter: a termelői feldolgozásé a jövő - hiányzik az összefogás
No menu items!

Agrárminiszter: a termelői feldolgozásé a jövő – hiányzik az összefogás

A mezőgazdasági termelőknek a feldolgozásból származó haszonból is részesülniük kellene, a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné – véli az agrárminiszter.

A megyei gazdanapon és méhésztalálkozón tartott előadásában Nagy István a jövő nagy kihívásának, egyben nagy lehetőségének nevezte, hogy a termelők a feldolgozásból származó haszonból is részesüljenek  – mondta Nagy István  szombaton a Nógrád megyei Karancskesziben.

A megyei gazdanapon és méhésztalálkozón tartott előadásában Nagy István a jövő nagy kihívásának, egyben nagy lehetőségének nevezte, hogy a termelők a feldolgozásból származó haszonból is részesüljenek.

Ha ezt elérjük termelői együttműködésekkel, akkor a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné, ami a termékeknek biztos piacot jelentene – tette hozzá.

Az agrárminiszter példaként említette, hogy 20 ezer méhész van az országban, és a hivatalos mézár kialakításához azt kellene elérni, hogy erről  a felvásárlóval egy ember tárgyaljon.

Kitért arra is az MTI beszámolója szerint, hogy a világ akácmézének 80 százalékát Magyarországon termelik, “de ez olyan lehetőség, amit nem használunk ki”.

A tárcavezető beszélt arról is, el kell érni, hogy közösségi feldolgozó legyen a szőlészek, és más termelők tulajdonában, hogy ezek méretüknél fogva ármeghatározóak tudjanak lenni, és a közös értékesítés stabil jó minőséget is garantáljon.

A Nógrád megyei gazdanapot és palóc méhésztalálkozót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete, a megyei Gazdakörök Szövetsége, a Palóctáj Méhész Egyesület és Karancskeszi önkormányzata szervezte.

A megnyitó ünnepségen a palóc méhészek kaptárvassal ajándékozták meg Nagy István minisztert, aki maga is méhész.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.