Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kutatás: Vízhiány, ökológiai vészhelyzet, egymilliárdan elvándorlási kényszer alatt
No menu items!

Kutatás: Vízhiány, ökológiai vészhelyzet, egymilliárdan elvándorlási kényszer alatt

Döbbenetes prognózist adott ki a Gazdasági és Békekutató Intézet (IEP): a népességnövekedés és a csökkenő természeti erőforrások miatt több mint egymilliárdan kényszerülhetnek otthonaik elhagyására.

Az élelmiszer iránti globális kereslet 2050-re 50 százalékkal nő

A jelentés rámutat arra, hogy becslések szerint a világ lakossága 2050-re mintegy 10 milliárdra növekszik majd, a természeti kincsekért és az üzemanyagért folytatott harc pedig éleződhet.

A nemzetközi kutatóintézet, amely évente teszi közzé globális terrorizmus- és békeindexét, a jelentésben a fekete-afrikai, a közel-keleti és a közép-ázsiai térséget emeli ki, ahonnan vélhetően a legtöbben kényszerülhetnek otthonaik elhagyására. A kutatás leszögezi, hogy a migráció világszerte akár 1,2 milliárd embert is érinthet, hozzátéve, hogy ez a szám 2019-ben körülbelül 30 millió volt.

Steve Killelea

“Ennek óriási társadalmi és politikai következményei lesznek, nem csupán a fejlődő országokban, hanem a fejlettekben is, mert a lakhelyeiket elhagyni kényszerülő emberel tömegei nagyobb menekültáradatot jelentenek a legfejlettebb államokra nézve is” – szögezte le az IPE alapítója, Steve Killelea.

Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a világban máris 60 százalékkal kevesebb édesvíz van, mint 50 évvel ezelőtt, az élelmiszer iránti kereslet a következő 30 évben pedig vélhetően mintegy 50 százalékkal nő, nagyrészt az ázsiai középosztály növekedése miatt.

A kutatás a várható fenyegetéseket két kategóriába sorolja, az egyik az élelmiszer- és ivóvízhiány, valamint a népességnövekedés, a másik pedig a természeti katasztrófák, beleértve a globális felmelegedést is.

A dokumentum 150 országot vizsgál a rájuk váró nehézségek szempontjából, illetve abból, miként tudnak az egyes államok szembenézni velük. Eszerint míg néhányukat – például Kínát és Indiát – elsősorban a vízhiány fenyegeti, mások – például Pakisztán, Irán, Mozambik, Kenya és Madagaszkár – többféle veszélynek is ki vannak téve. “Ezek az országok jelenleg nagyjából stabilak, de nagymértékben ki vannak téve ökológiai fenyegetéseknek”áll a 90 oldalas jelentésben.

Az intézet részéről mindazonáltal reményüket fejezték ki, hogy a most közreadott elemzés hatással lesz a segélyszállítmányokkal és fejlesztési programokkal kapcsolatos intézkedésekre, valamint nagyobb hangsúly kerül majd az éghajlatváltozás okozta hatások vizsgálatára is.

 

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...